Úti beszámoló: Algéria mesés városai

Évek óta készültünk már Algériába, így utunk nem volt előzmények nélküli. Szenegál a legfontosabb utazási célpontunk, ahová az Algériai Nemzeti Légitársasággal (Air Algerie) repülünk egy átszállással Algíron keresztül novembertől áprilisig számos alkalommal Dakarba, így a maghrebi hangulatú algíri reptér tranzitját már sikerült megtapasztalnunk. Megkóstoltuk a finom mandulás édes- süteményeket, szemezgettünk az algériai borokkal és olívaolajjal, és nem tudtunk betelni a frissen függő datolya-csokrokkal sem. De a reptérről még sosem léptünk ki korábban.

Muk Nikoletta idegenvezető kollégámmal vágtunk neki a tanulmányútnak, amelyhez az Air Algerie légitársaságtól kedvezményes repülőjegyet, a Budapestre Akkreditált Nagykövetségtől kedvezményes vízumot, a kinti hoteles partnerektől ingyen szállásokat, és legfőbb partnerünktől, a KDS Traveltől, és annak ügyvezető igazgatójától, Labdouni Rabah úrtól ingyen transzfereket, közlekedési járművet, segítséget kaptunk. Ez rögtön azt tükrözte számunkra, hogy Algéria a több évtizedes elszigeteltség után tényleg nyitott a turizmus fejlesztésére, készen áll rá, sőt nagyon is akarja ezt. A 38 milliós népességű óriásországban ugyanis – mely Afrika legnagyobb, és a világ 11. legnagyobb országa is egyben- 1992-től egy majd egy évtizedes polgárháború vette kezdetét, így mondhatjuk, hogy Algéria korábban még nem, de mára, 15 év béke után már megérett a turizmusra.

Jómagam is a világ legnagyobb turisztikai kiállításán, a berlini ITB-n ismerkedtem meg Rabah úrral, későbbi meghívó partneremmel. Az algériai stand méretén, és szépségén, felszereltségén, és a Berlinben tartózkodó algériai delegáció nagyságán is látszott, hogy Algéria mától tényleg jelen akar lenni az utazók mentális térképén.

Így jutottunk el mi is Algériába 2018. április 15.-én egy négy napos tanulmányútra. Tudtuk, hogy ez az idő kevés, így első utazásunkat az északi régészeti emlékhelyek tanulmányozásának szenteltük. De már indulásunkkor sejtettük, hogy Algéria egy hosszabb, a déli, szaharai részeket és a hátborzoló kősivatagokat felfedező úttal is vár bennünket a jövőben. Ezt csak megerősíteni tudta az algíri Magyar Nagykövetség Külgazdasági Attaséjával folytatott beszélgetésünk, aki szuperlatívuszokban beszélt az általa oly nagyon kedvelt országról. Mesélt Constantine városról, amit „látni kell”, fantasztikus kanyonokról, vörös színű dűnékről. Önmagában érdekes, hogy az ország ¾ részét elfoglaló Szahara-sivatagnak kisebb része oázisokkal tarkított homoksivatag, és nagyobb része zord kősivatag. De a tamanarasseti kősivatagban egy utazónak azt az élményt megélni, amikor az ember a Holdon érzi magát, nagyon messze maga mögött hagyva a civilizációs eszközöket, és csak maga van, és a háborítatlan táj, az véleménye szerint felülmúlhatatlan.  Krisztina mesélt nekünk a történelmi, 5 csillagos St. George szállodáról is, melyet később fel is fedezhettünk egy éjszaka erejéig. De ne szaladjunk annyira előre, hiszen első algíri éjünket nem is ott, hanem az ugyancsak kiváló, 5 csillagos El Aurassi Hotelben kezdtük, ahol különleges figyelemben részesültünk. A hotel igazgatója a valaha általam kóstolt legfinomabb piros húsú narancslével várt bennünket, és büszkén mesélte, hogy Algériában mindenféle narancs megterem, sőt, hogy a mandarinnarancsot, a kelementint 100 éve egy francia misszionárius, Marie-Clement Rodier hozta létre Algériában. Az 1200 km hosszú Földközi-tengeri partvonallal bíró országban ugyanis sokféle termék (datolyapálma, olíva, citrusfélék stb.) is megteremnek. Éghajlatát tekintve a Földközi tengerhez közel eső északabbra eső régióit mediterrán éghajlat, délebbre szubtrópusi sztyepp, majd sivatag jellemi. Az algériai ITI hotellánc igazgatója –akitől 8 vaskos képes albumot, könyvet is kaptunk ajándékba- is szellemesen jellemezte Algéria változatosságát: „Nálunk öt fajta ember él. A városi, a nomád, a hegyi, a vidéki és a sivatagi. A nomád mindig mosolygós, kommunikatív. A hegyi ember szomorkás, magánakvaló. Ki-ki hol él, olyan attitűdöt is vesz fel.” Ugyanitt megtudtuk azt is, hogy a három legfontosabb élelmiszer alapanyag a kukorica, a köles és a kuszkusz, és természetesen algériai tanulmányunk kötelező házi feladatának tekintettük a nemzeti fogások végig kóstolását. Gasztronómiailag a korábban már említett El Aurassi Hotelben avattak fel minket, annak is a csillogó, luxus algériai éttermében, ahol egy jókora báránycombból készült fő fogás sem volt több 3500 forintnál, és ahol az angolul kitűnően beszélő pincérek rendkívül figyelmesek voltak. Ha a pohár kiürült, újratöltötték, ha a kuszkuszt száraznak érzékelték, hoztak hozzá még szószt.

Első napunk délutánját Tipaza romvárosának szenteltük, ahol idegenvezetőnk egy középiskolai diák volt, akik elképesztő lexikális tudással, és kreativitással mutatta be nekünk az egykori római kori tengerre néző villákat, a még épen maradt mozaikokat, az 1500 férőhelyes színházat, a közösségi istállót és kutat, az észak-déli irányban húzódó Cardo Maximus utat, az épen maradt olívaolajtartó korsókat és olíva törő szerkezeteket, és a termálfürdőt.  Mint megtudtuk tőle, minden délután kijön ide, mert szeret új emberekkel beszélgetni, megismerkedni. Túravezetéséért fizetséget nem kért, szívből mondta el nekünk, amit a helyről tudott. Tipaza gyönyörű fekvésű város, a lelőhelyen kívül pedig egy zsibongó tengerparti üdülőhelyre hasonlít leginkább, ahol egymást érik a friss halakat kínáló éttermek.

A második napot Algír felfedezésének szenteltük, és nagyon élveztem, hogy amerre jártunk nyíltan fotózhattunk, filmezhettünk, a kormányhivatalokat, a rendőrséget kivéve a legsűrűbb piaci részeken is szabadon. Volt is mit bőven, hiszen Algír óvárosa egy sűrű látványvilág. Algír óvárosa, hivatalos megnevezéssel az algíri Kaszba az algériai főváros I. kerülete, 1992 óta világörökségi védelmet élvező középkori városmagja, amely a tengerpartig ereszkedő Szahel-dombok oldalán terül el, mintegy 60 hektáron. Itt külön részen érik egymást a datolyások (mint kísérőnktől, Fayeqtől megtudtuk a csokorban logó a legfrissebb, legfinomabb, a dobozolt már nem annyira finom és édes), a zöldségesek és halasok, és rengeteg textilt, kendőt, de kész ruhát is lehet vásárolni, akár a kabili tájegység sajátságos népi motívumaival is. Fentebb a Kaszba zeg-zugos utcáiban, ahol a helyiek is élnek, rengeteg kis fürdőt, és kávézót, teázót láttunk. Az algériai férfiak mindennapi – akár többszöri- elfoglaltsága a kávézás, és közben természetesen az aktuális sport- és politikai, társadalmi helyzet megbeszélése.

Harmadik napunkat Dzsemila felfedezésének szenteltük, melyet az I. század végén, Nerva császár uralkodása idején alapítottak Cuicul néven, a római várostervezés elvei szerint. Központja a fórum volt, melyet középületek szegélyeztek. Meghatározó épületei voltak a fürdők, a színház és a piac. Főútja mentén városkapukat emeltek. A gazdagabb lakosok házaikat mozaikokkal díszítették. Itt –hasonlóan Tipazához- nem találkoztunk turistákkal, sem senki mással, zavartalanul élvezhettük a csodás, és gigantikus látványt. A dzsemilai három termes múzeumban 1200 négyzetméternyi ókori római mozaikképet mutatnak be. A mitológiai és valódi témák közt képzelt és valóságos állatok, mozzanatok mutatkoznak meg. A legszebb mozaikképek között Vénusz fürdőzése, Európa Istennő képzeletbeli utazása és Bacchus isten vadászata is megtekinthető. Dzsemila egykori város méretei egészen elképesztőek. A 76 hektáros városból eddig 42 hektárt tártak fel. A múzeumban óriási makett mutatja az épületek elhelyezkedését, amelyet később a valóságban is felfedezünk: 3000 férőhelyes gigantikus színházat, a bazilikát, az izgalmas piacteret, ahol a kínáló asztalokon mívesen faragott állati- és emberi alakokat, domborműveket találunk, így mindenhol érdemes a részletekre is figyelni időutazásunk során.

Utazásunkat végül Constantine-ban, a Hidak Városában fejeztük be.  Constentine-t, az ország harmadik legnagyobb városát, Kelet-Algéria fővárosát történelmi emlékei és természeti szépsége teszi vonzóvá. A medina szűk sikátoraiban berber és arab kereskedők kínálják portékáikat apró boltjaik előtt. Számos templom és lakóház még a római hódítás előtti időkből származik. A XIII.sz-ban épült az arab El-Kebir dzsámi. Észak-Afrika legszebb arab emléke a szabadsághős Ahmed bég palotája, amelyet ugyancsak meglátogattunk. Itt eltöprengtünk, és elképzeltük, hogyan élhettek egykoron a családba tartozó nők, így például a bég egyetlen lánya, kinek lakrésze máig látogatható. Itt a faragott ablak torlaszok jelzik, hogy milyen elszeparáltan, a kíváncsi férfi szemek elől védve, burokban élte életét.  A palota kertje is érdekes, megtekinthető a narancs és a pálma kert és a III. Napóleon által ültetett atlaszi cédrusfa is. A palota belsejét 47.000 darab gyönyörű kerámia dekoráció díszíti, a festmények a falakon pedig Ahmed bég mekkai és egyiptomi utazásairól mesélnek. Utunkat lezárva bízunk abban, hogy ha a mi utazásainkról festmények nem is, blog beszámolók fognak még sokáig megemlékezni, arra buzdítva utastársainkat, hogy látogassanak el Algéria mesés városaiba.

Írta: Szilasi Ildikó, Utazz Afrikába Utazási Iroda