Szenegál körút: épített és kulturális örökségek nyomában

Program

Szenegál jelszava a Teranga, ami annyit tesz: vendégszeretet. Nagyszerű gasztronómia, kiemelkedő tánc- és zenei kultúra, változatos természet jellemzi Afrika legnyugatibb, egyben egyik legbiztonságosabb országát. Szenegál kezdő Afrika-utazóknak és családosoknak is jó választás, hiszen nincs kötelező oltás, nincs vízum, hét és fél órás repülőúttal elérhető Budapestről, az úthálózat jó. Az Utazz Afrikába Utazási Iroda 2014 januárjától rendszeresen szervez csoportos utazásokat Szenegálba, az iroda alapítója Szenegál Tisztelebeli Külgazdasági Tanácsosa Magyarországon. Utasaink nagyon szeretik ezt a lenyűgöző és vibráló világot, Szubszaharai-Afrika valódi arcát, mi pedig nagyon otthonosan mozgunk ebben a valóban zsigeri országban, ahol valódi bepillantást teszünk helyi közösségek, családok, piacok mindennapi történéseibe.

Örömmel jelentjük, hogy privát szenegáli utakat most már angol és francia nyelvű idegenvezetéssel az esős évszakot leszámítva (július- augusztus) egész évben meg tudjuk szervezni! Útjainkat az Ön által választott időpontban, az Ön által megadott létszámra tervezzük meg, két főtől, angol vagy francia nyelvű idegenvezetéssel. Az alábbiakban bemutatunk egy általunk javasolt itinert, amelytől az Ön elképzelése, igénye szerint eltérhetünk! Ajánlatkérésért lépjen velünk kapcsolatba!

Mi várja Önt Szenegálban?

Szaharai homokdűnék, a Lompoul –sivatag, baobab erdők, a világon egyedülálló Rózsaszín-tó. Hét UNESCO Világörökségi Helyszín (Saloum Delta Nemzeti Park, Gorée-Sziget, Saint- Louis szigete). Vadles koba antilopokkal, zsiráfokkal és zebrákkal a Bandia Vadasparkban. Serer, fula falvak, művészeti piacok, fergeteges tánc- és dob showk.

Szenegálról dióhéjban: A Magyarországnál két és félszer nagyobb alapterületű nyugat-afrikai ország a térség legfontosabb folyójáról, a Szenegálról kapta nevét. Északról Mauritánia, keletről Mali, délről Guinea és Bissau-Guinea határolja, míg nyugaton Gambia ékelődik az ország testébe. 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, azóta belpolitikai stabilitás és jó közbiztonság jellemzi a demokratikus államot. A közel 16,8 milliós ország fővárosa Dakar, hivatalos nyelve a francia. Legelterjedtebb nyelvjárások a wolof, a serer, és a peul. Pénzneme a szenegáli frank (cfa). 

      

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt!
Tekintse meg a korábbi útjainkon készült fotókat itt!

Áttekintő program:

1. nap – Irány Szenegál! Éj Rózsaszín-tó
2. nap – Rózsaszín- tó és fula falu, a sivatag csodálatos világa, éj Lompoul Sivatag
4. nap – Élet vízen és a világörökség szigetén, éj Saint- Louis (UNESCO)
5. nap – Csónakos madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis
6. nap –  Touba, a murid vallás szent városa, éj Saly
7. nap–  Üdülés az óceán partján, dob- és tánctanulás, éj Saly
8. nap -  Vadles a Bandia Vadasparkban, művészeti piac látogatás, éj Saly
9. nap-  Serer falu, a Senghor Múzeum Joalban, kagylósziget, éj Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO)
8. nap– Madárles a Saloum Delta Nemzeti Parkban mangróvék közt, ebéd egy szigeten, óriás baobab fa, éj Saly
9. nap–  Dakar nevezetes helyei és Gorée-sziget (UNESCO)
10. nap- Hazautazás

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt

: Szenegál privát utazás

1. nap: Irány Szenegál! Éj a Rózsaszín-tónál

Indulás Szenegálba Budapestről egy átszállással. Transzfer a szállásra, éj a Rózsaszín-tónál, szállás: Chez Salim 

2. nap: Rózsaszín- tó és fula falu, a sivatag csodálatos világa, éj Lompoul sivatag

Reggeli, közben pénzváltási lehetőség, majd a Rózsaszín-tóként is ismert Retba-tó  megtekintése, melynek színét egy különleges alga, a Dunaliella salina okozza. A világon csupán 2-3 hasonló természeti képződmény létezik. A 40%-os sótartalmú tó  érdekessége, hogy színe a vízállástól és a napsütés erősségétől függően halványrózsaszíntől skarlátvörös színben pompázik. Partján jó áron lehet vásárolni gyönyörű homok technikával készült festményeket is. Egy fula falu meglátogatása, a tó mellett. A fula, fulbe vagy más néven peul etnikum 40 milliós populációjával az egyik legjelentősebb afrikai migráns népcsoport, több mint egy tucat afrikai országban élnek. Ralizás a homokdűnék között és az óceán partján egy kamionból átalakított óriás járművel, amelyet a homokdűnéket jól ismerő szenegáli sofőrünk vezet. A Párizs–Dakar versenyzői is sokat raliztak errefelé, hiszen a nemzetközi verseny 2009-ig itt, a Rózsaszín-tó partján ért véget. A program után fakultatív ebéd, majd továbbutazás a Lompoul Sivatagba (176 km, kb. 3 órás út), egy szaharai homokdűnékkel tarkított csodálatos világba. Naplemente a homokdűnék lábánál, éj berber típusú sátrakban az érintetlen természetben, a sivatagban, a felejthetetlen hangulatú Ecolodge de Lompoulban 

Utazzunk a Rózsaszín-tó körül, tekintse meg filmünket! 

       

3. nap: Élet vízen és a világörökség szigetén, éj Saint- Louis (UNESCO)

Reggeli után tevegelési lehetőség (önköltséges program), majd búcsú a dűnéktől. Indulás Saint- Louis városába (133 km, kb. 2 óra utazás). Különleges városnézés kényelmes lovaskocsin az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Saint-Louis történelmi szigetén, mely 1902-ig Szenegál fővárosa, kulturális és kereskedelmi központja volt. A portugál és francia koloniális épületek, a 'szinyár'-házak, a Faidherbe- híd, a halásznegyed, az órás mecset megtekintése. Fakultatív ebéd a szigeten. Délután vásárlás az ezernyi ékszert, antik bizsut, maszkot, fafaragványt kínáló kitűnő piacon, galériákban. Vagy visszatérés a szállodába, pihenés, csobbanás a szálloda medencéjében, vagy az Atlanti-óceánban. Vacsora. Éj Saint-Louis, Hotel Cap Saint-Louis

Járja be Saint- Louis város történelmi szigetét lovaskocsin, kattintson és nézze meg a videót! 

                 

4. nap: Csónakos madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis

Madármegfigyelés a világ harmadik legjobbjaként számon tartott madárles helyén, a 160 km2 kiterjedésű Dzsudzs Nemzeti Parkban, amely 70 km-re található Saint–Louis városától (1,5 órás út). Csónakos madárles a 400 féle madárfaj és 3 millió egyedet számláló madárpopuláció élőhelyén, ahol flamingó, pelikán, kormorán, vízimadarak, gémek, krokodilok, varánuszok, sőt varacskos disznók is megfigyelhetők. Egy helyi, mauritániai hagyományokat is őrző család meglátogatása, a kunyhók megtekintése, bepillantás a mindennapi élet mozzanatiaba. Visszatérés Saint- Louisba, fürdési lehetőség a vacsora előtt a szálloda medencéjében, vagy az óceánban. Vacsora. Éj Saint- Louis, Hotel Cap Saint-Louis

Milyen egy madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban? Nézze meg videónkat!

5. nap: Touba, a murid vallás szent városa, éj Saly

Reggeli után indulás Toubába Saint- Louisból (200 km, kb. 3 órás út), Nyugat- Afrika legnagyobb és legimpozánsabb mecsetéhez. Touba nevezetes helyszíneinek (Nagy Mecset, Temető) meglátogatása. A mecset környékén gyakran feltűnnek a puritán életvitelű, fétisekkel, úgynevezett gri-grikkel teleaggatott Baye Fall szerzetesek, akiket ha alkalmunk lesz, látni fogunk. Továbbutazás az Atlanti-óceán partjára, Saly üdülővárosba (165 km, kb. 3 órás út). Vacsora a szállodában, éj Saly, Hotel Royam vagy hasonló

Nézze meg Touba városát még az utazás előtt! Kattintson a videóért!

6. nap: Üdülés az óceán partján, dob- és tánctanulás, folklórest, éj Saly

Medencézés, úszás, napozás, pihenés, fakultatív vízisport lehetőségek az Atlanti-óceán partján. Délután afrikai tánc- és dobtanulás kíváló művészektől, este lehengerlő show egy Hagyományőrző Tánccsoport előadásában  Éj Hotel Royam

Nézze meg, milyen egy fergeteges táncshow Szenegálban! Kattintson a videóért!

               

7. nap: Szafari a Bandia vadasparkban, művészeti piac, éj Saly

Vadles a Bandia vadasparkban, ahol orrszarvú, zsiráf, zebra, varacskos disznó, strucc és különböző antilop fajták is élnek. Szafari a parkban, a krokodilos-tó és a történetmesélők (griotok) temetkezési helyéül szolgáló baobabfa megtekintése. Délután szuvenírvásárlás a művészeti piacon, vagy pihenés az Atlanti-óceán partján. Vacsora. Éj Hotel Royam Saly

    

8. nap: Serer falu, madárles a Saloum Delta Nemzeti Parkban (UNESCO), óriás baobab fa, éj Saly

Reggeli után indulás Salyból. A Saloum Delta Nemzeti Park felé menet (kb. 1,5 órás út) egy serer etnikumú porta meglátogatása ahol előfordul a poligámia, azaz a többnejűség is. Bepillantás egy család mindennapi életébe, kunyhóiba, konyhájába. A 96000 hektáros Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO) változatos élővilága és biodiverzitása miatt az UNESCO Világörökség része 2011 óta. Több, mint 200 madárfaj, mangróve erdők, baobab fák jellemzik ezt a területet. Csónaktúra a Saloum folyón, fakultatív, önköltséges ebéd egy kis szigeten, melynek érdekessége, hogy ha van friss fogás, barakuda halat szolgálnak fel. A szigeten lehetőség van csobbanni is a Saloum folyóban. A Salyba vezető visszaúton (kb. 2 órás út) Szenegál egyik legrégebbi baobab fájának megtekintése. A majomkenyérfa Szenegál egyik szimbóluma, szent fája, melyhez számos legenda, és gyógyászati praktika kapcsolódik.A babobab fa tövénél művészeti piac található.  Vacsora és Hotel Royam Saly
Látogasson el virtuálisan is a Saloum Delta Nemzeti parkba! Kattintson a videóért!

Nézze meg milyen egy fergeteges táncshow Szenegálban! 

               

9. nap: Dakar nevezetes helyei és Gorée-sziget (UNESCO), éj Saly

A 900 méter hosszú, 300 méter széles Gorée-sziget az UNESCO Világörökség része 1978 óta. 20 perces hajóúttal közelíthető meg Dakar kikötőjéből. A három évszázados transz-atlanti rabszolgakereskedelem történelmi helyszíne, ahol az egykori rabszolgabörtönből kialakított múzeumot, a kilátót, és a művészeti piacot látogatjuk meg. Mogyorószószos, úgynevezett mafé ebéd a karibi-hangulatú, hangulatos szigeten.  A világ egyik legjobb hidratáló krémjeként is ismert bio-sheavaj vásárlási lehetőség a kikötő melletti piacon. Vezetett városnézés Dakar nevezetes helyein: Győzelmek Hölgye Katedrális, Elnöki Palota és Leopold Sedhar Senghor sétány. A Függetlenség terének érdekessége, hogy francia koloniális épületek veszik körbe. Az Afrikai Újjászületési Emlékmű Afrika legmagasabb szobra, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Vacsora és éj Hotel Royam Saly

Nézze meg Dakar városáról készült filmünket. 

Tekintse meg a Gorée-szigetről készült videónkat! 

    

            

Tipp: Tudjon meg többet Dakarról!
Az Atlanti-óceán által körbeölelt Dakar város Szenegál 2,3 milliós fővárosa, kulturális, kereskedelmi központja. A francia koloniális építészet remekeiben bővelkedő, 15. században alapított város helyén kezdetben halászfalvak álltak. Kitűnő elhelyezkedése miatt vált az európai hajósok, majd a rabszolga kereskedők kedvelt kikötőjévé, majd 1902-től az ország fővárosává.

10. nap: Búcsú Szenegáltól, hazaindulás

Utolsó fürdési, pihenés lehetőség az Atlanti-óceán partján. Kora esti órákban kicsekkolás a hotelből. Indulás egy átszállással Dakarból Budapestre. Hazaérkezés Budapestre a 11. napon.

OLVASSA EL HASZNOS UTAZÁSI TANÁCSOK SZENEGÁLBA UTAZÓKNAK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT ITT!

Figyelem! Szenegálban a leggondosabb tervezés és körültekintő utazásszervezés ellenére sem lehet kifogástalanul utazást szervezni. A helyi turisztikai szolgáltatói színvonal, az eltérő időmenedzsment, iskolázottsági színvonal, úthálózat és kultúra ezt nem teszi lehetővé. Minden afrikai túra némi rugalmasságot, és flexibilitást kíván utasainktól. Szálláshelyeinken -nagyon ritkán ugyan- de előfordulhat a víz-és áramszolgáltatás kimaradása, a meleg víz szolgáltatás szüneteltetése. Az utazásszervező fenntartja a jogot, hogy a programok sorrendjét megváltoztassa, és kis mértékben eltérjen az út maximális élvezhetősége érdekében a programban leírtaktól.

Privát
Ország

Szenegál

Következő időpont

Egész évben elérhető

Időtartam

10 naptól javasolt

Létszám

minimum 2 főtől

Rólunk mondták

Nagyon élveztük azt a sok érdekességet amit megismertünk. Köszönjük a sok-sok érdekes, magas színvonalú tájékoztatást a kultúráról, a szokásokról. - Bátory Család

Nagyon profin összeállított es felépített út volt. Azt kaptam( kaptuk) tőle, amire számítottunk. Külön köszönettel tartozunk Nikinek. Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire fiatalon ekkora tapasztalattal, odaadással es tudással képes erre a feladatra. - Katalin

Élmény volt és IGAZI Afrika! -

Még egyszer hálásan köszönjük a felejthetetlen afrikai élményeket, a csodálatos idegenvezetést! - N. Erika és K. Gábor

Köszönjük az idegenvezetésnél lényegesen többet nyújtó segítséget az Afrika feeling átélésében! - Bíró Család

Napsütés, mosoly, tánc és zene, zsiráfok és majmok, óceán kék-zöld színe. A sok-sok élmény szép emlékké érik. - Molnár Család

Ilyen hiteles, az országot szívből bemutató utazáson talán még soha nem vettem részt. Köszönöm szépen. - S. László, Gárdony

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár