Szilveszter az Atlanti-óceán partján Szenegálban - második csoport

Program

Szenegál egy csodálatosan színes világ. Utasaink visszajelzései alapján is szeretjük kellemes éghajlata, és jó úthálózata, finom ételei miatt. A kis, vidéki falvak érintetlensége,  a természetközeli helyek változatossága mind megragadja az utazót. Az érdeklődő szemlélődő egyszerre ismerkedhet meg a Szaharával, a szent faként tisztelt majomkenyérfával, mely a szenegáli tájképet szinte mindenhol emblematikusan jellemzi. A szenegáli emberek színes hagyományőrző ruháikról, a mindennapokban is élő fergeteges néptánc- és népdal hagyományairól, továbbá titokzatos és misztikus kultúrájukról is híresek. A három UNESCO világörökségi helyszínen, amelyet érint utunk pedig Afrika történelmével, madár- és vadvilágával is megismerkedhet az utazó. A szenegáli szilveszteri út az Utazz Afrikába Utazási Iroda védjegyévé vált. 2013 óta - a 2020-as évet leszámítva- minden évben Szenegálban, pálmafák karéjában és az Atlanti-óceán kellemes partján kezdjük az új évet, ahol néhány napot téli feltöltődéssel is el tudunk tölteni kényeztető szállodánkban. A nagy népszerűség oka a változatos program, és a csoportkísérők tudásmegosztási vágya, bennfentes tudása is talán.

    

Szenegálról dióhéjban:

A Magyarországnál két és félszer nagyobb alapterületű nyugat-afrikai ország a térség legfontosabb folyójáról, a Szenegálról kapta nevét. Északról Mauritánia, keletről Mali, délről Guinea és Bissau-Guinea határolja, míg nyugaton Gambia ékelődik az ország testébe. 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, azóta jó közbiztonság jellemzi. A közel 18 milliós ország fővárosa Dakar, hivatalos nyelve a francia. Viszonylag kevesen beszélik jól az angolt. Legelterjedtebb nyelvjárások a wolof, a serer, és a peul. Pénzneme a szenegáli frank (cfa).  1 euró kb. 650 cfa-nak felel meg. Kötelező oltás és vízum kötelezettség: nincs. 

Áttekintő program:

  • 1. nap – 2024. december 26: Irány Szenegál!
  • 2. nap- 2024. december 27: Látogatás a Retba-tónál, ralizás homokdűnéken és az Atlanti-óceán érintetlen partján, éj Lompoul Sivatag
  • 3. nap – 2024. december 28: Élet vízen és a világörökség szigetén (UNESCO), éj Saint- Louis
  • 4. nap – 2024. december 29: Csónakos madár les a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis
  • 5. nap – 2024. december 30: Touba misztikus szent városa, éj Saly
  • 6. nap–  2024. december 31: Üdülés az óceán partján, fergeteges Szilveszter, éj Saly
  • 7. nap - 2025. január 1: Üdülés az óceán partján, dob- és tánctanulás, éj Saly 
  • 8. nap- 2025. január 2: Városnézés Dakarban és Gorée-szigetén (UNESCO), éj Saly
  • 9. nap– 2025. január 3: Délelőtt üdülés, délután szafari a Bandia Vadasparkban, éj Saly
  • 10.nap- 2025. január 4: Látogatás egy serer faluban, madár les a Saloum Delta Nemzeti Parkban (UNESCO), óriás baobab fa, éj Saly
  • 11-12. nap– 2025. január 5-6: Üdülés az Atlanti-óceán partján, búcsú Szenegáltól, hazaérkezés január 6.-án

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt! 

Program: Szilveszter az Atlanti-óceán partján Szenegálban

1. nap- 2024. december 26: Irány Szenegál!

Utazás egy átszállással Szenegálba. Indulás Budapestről 09:15-kor december 26.-án, érkezés Isztambulba 13:30-kor. Indulás Isztambulból 14:30-kor, érkezés a szenegáli DSS repülőtérre 19:15-kor. Poggyászok felvétele, majd tovább indulás a Retba - tóhoz. (kb. 1 órás út a reptértől). Vacsora, szállás a Chez Salim Hotelben

2. nap- 2024. december 27: Látogatás a Retba-tónál, éj Lompoul Sivatag

Reggeli, pénzváltási lehetőség, majd a Retba-tó megtekintése, melyben egy különleges alga, a Dunaliella salina él. A tó  érdekessége 40%-os sótartalma, a tóban különleges technikával kézi sóbányászat folyik, a tó partján hegyekben áll a só, amelyet a környező országokba is exportálnak. Ralizás a homokdűnék között és az óceán partján egy kamionból átalakított óriás járművel, amelyet a homokdűnéket jól ismerő szenegáli sofőrünk vezet. A Párizs–Dakar versenyzői is sokat raliztak errefelé, hiszen a nemzetközi verseny 2009-ig itt ért véget. Délután tovább utazás a Lompoul Sivatagba (176 km, kb. 3 órás út), egy szaharai homokdűnékkel tarkított csodálatos világba. Tábortűz, dob-show, vacsora és éj berber típusú tágas sátrakban az érintetlen természetben, a sivatagban, az Ecolodge de Lompoulban 

           

3. nap- 2024. december 28: Élet a világörökség szigetén, éj Saint- Louis (UNESCO)

Reggeli után tevegelési lehetőség (önköltséges program), majd búcsú a dűnéktől. Indulás Saint- Louis városába (133 km, kb. 3 óra utazás). Városnézés lovaskocsin az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Saint-Louis történelmi szigetén, mely 1902-ig Szenegál fővárosa, kulturális és kereskedelmi központja volt. A portugál és francia koloniális épületek, a 'szinyár'-házak, a Faidherbe- híd, a halásznegyed, az órás mecset megtekintése. Fakultatív ebéd a szigeten. Vásárlási lehetőség az ezernyi ékszert, antik bizsut, maszkot, fafaragványt kínáló boltokban. Becsekkolás a szállodába, vacsora, különleges zenei koncerttel, melynek keretében az afrikai hárfa, az úgynevezett kora mutatkozik be. Éj Saint-Louis, Hotel Cap Saint-Louis 

                 

                  

 

4. nap- 2024. december 29: Csónakos madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis

Madármegfigyelés a világ harmadik legjobbjaként számon tartott madárles helyén, a 160 km2 kiterjedésű Dzsudzs Nemzeti Parkban, amely 70 km-re található Saint–Louis városától (kb. 1,5 órás út). Csónakos madárles a 400 féle madárfaj és 3 millió egyedet számláló madárpopuláció élőhelyén, ahol flamingó, pelikán, kormorán, vízimadarak, gémek, krokodilok, varánuszok, sőt varacskos disznók is megfigyelhetők. Visszatérés Saint- Louisba, fürdési lehetőség a vacsora előtt a szálloda medencéjében, vagy az óceánban. Vacsora és éj Saint- Louis, Hotel Cap Saint-Louis 

5. nap- 2024. december 30: Touba misztikus szent városa, éj Saly

Reggeli után indulás Toubába Saint- Louisból (200 km, kb. 3 órás út), Nyugat- Afrika legnagyobb és legimpozánsabb mecsetéhez. Touba nevezetes helyszíneinek meglátogatása. A mecset környékén gyakran feltűnnek a puritán életvitelű, fétisekkel, úgynevezett gri-grikkel teleaggatott Baye Fall szerzetesek, akiket ha alkalmunk lesz, látni fogunk. Tovább utazás az Atlanti-óceán partjára, Saly üdülővárosba (165 km, kb. 3 órás út). Vacsora a szállodában, éj Saly, Hotel Royam 
Nézze meg Touba városát még az utazás előtt! Kattintson a videóért!

               

                

6. nap - 2024. december 31: Üdülés az Atlanti-óceán partján, fergeteges Szilveszter est, éj Saly

Pihenés, üdülés, napozás, készülés az esti emlékezetes szilveszterre! Este ünnepi vacsorával egybekötött folklór est, szilveszteri ünnepi karnevál, élő zenével, tánccal, hajnalig tartó mulatsággal a pálmafák karéjában, az Atlanti-óceán partján! Ízelítőül: autentikus öltözetbe öltözött művészek és dobosok. Tűzijáték, koccintás pezsgővel éjfélkor (magyar idő és szenegáli idő szerint is). Gourmet vacsora (korábbi évek alapján: grillezett halak, languszta, garnélarák, sajttál, desszertpult, sülthúsok...) Éj Saly,  Hotel Royam 

            

              

            

7. nap - 2025. január 1: Üdülés, pihenés, afrikai dob- és tánctanulás, éj Saly 

Délelőtt pihenés a szilveszteri éj után. Délután afrikai tánc- és dobtanulás Szenegál kiváló művészeitől.  A djembe dobbal, a dundun dobbal, nyugat-afrikai néptáncokkal ismerkedünk (diola, peul stb.).  Vacsora és éj Hotel Royam vagy hasonó

8. nap - 2025. január 2: Gorée-sziget (UNESCO), Dakar nevezetes helyei, éj Saly

Reggeli után utazás Dakarba. Vezetett buszos városnézés Dakar nevezetes helyein. Elhaladunk az Elnöki Palota előtt és a Leopold Sedhar Senghor sétánynál is. A Függetlenség terének érdekessége, hogy francia koloniális épületek veszik körbe, így például a Kereskedelmi Kamara szép épülete. Az Afrikai Újjászületési Emlékmű Afrika legmagasabb szobra, innen szép kilátás nyílik a városra. 
A 900 méter hosszú, 300 méter széles Gorée-sziget az UNESCO Világörökség része 1978 óta. 20 perces hajóúttal közelíthető meg Dakar kikötőjéből. A három évszázados transz-atlanti rabszolgakereskedelem történelmi helyszíne, ahol az egykori rabszolgabörtönből kialakított múzeumot, a kilátót, és a művészeti piacot, sőt egy úgynevezett homokfestménykészítő műhelyt is meglátogatunk. Mogyorószószos, úgynevezett mafé ebéd a karibi-hangulatú, hangulatos szigeten. Visszafelé a kikötő mellett a világ legjobb hidratáló krémjeként is ismert shea vajból is lesz lehetőség vásárolni. Éj Saly, Hotel Royam

Nézze meg Dakar városáról készült filmünket. 

Tekintse meg a Gorée-szigetről készült videónkat! 

                      

 

   

Tipp: Tudjon meg többet Dakarról:
Az Atlanti-óceán által körbe ölelt Dakar város Szenegál 2,3 milliós fővárosa, kulturális, kereskedelmi központja. A francia koloniális építészet remekeiben bővelkedő, 15. században alapított város helyén kezdetben halászfalvak álltak. Kitűnő elhelyezkedése miatt vált az európai hajósok, majd a rabszolga kereskedők kedvelt kikötőjévé, majd 1902-től az ország fővárosává.                   

9. nap - 2025. január 3: Szafari a Bandia Vadasparkban, éj Saly

Délelőtt pihenés, üdülés az Atlanti-óceán partján, délután vadles a Bandia vadasparkban, ahol orrszarvú, zsiráf, zebra, varacskos disznó, strucc és különböző antilop fajták is élnek. Szafari a parkban, a krokodilos-tó és a történetmesélők (griotok) temetkezési helyéül szolgáló baobab fa (majomkenyérfa) megtekintése. Délután pihenés, napozás vagy vezetett látogatás a Saly művészeti piacon. Vacsora a szálláson. Éj Saly, Hotel Royam 

  

10. nap- 2025. január 4: Serer falu, madár les a Saloum Delta Nemzeti Parkban (UNESCO)

Reggeli után indulás Salyból. Egy serer etnikumú porta meglátogatása ahol előfordul a poligámia, azaz a többnejűség is. Bepillantás egy család mindennapi életébe, kunyhóiba, konyhájába. 

A 96000 hektáros Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO) változatos élővilága és biodiverzitása miatt az UNESCO Világörökség része 2011 óta. Több, mint 200 madárfaj, mangróve erdők, baobab fák jellemzik ezt a területet. Csónaktúra a Saloum folyón, fakultatív, önköltséges ebéd egy kis szigeten, melynek érdekessége, hogy ha van friss fogás, barakuda halat szolgálnak fel. A szigeten lehetőség van csobbanni is a Saloum folyóban. A Salyba vezető visszaúton (kb. 2 órás út) Szenegál egyik legrégebbi baobab fájának megtekintése. A majomkenyérfa Szenegál egyik szimbóluma, szent fája, melyhez számos legenda, és gyógyászati praktika kapcsolódik. A baobab fa tövénél művészeti piac található.  Vacsora és éj Hotel Royam

Látogasson el virtuálisan is a Saloum Delta Nemzeti parkba! Kattintson a videóért!

            

              

11. nap - 2025. január 5: Üdülés az Atlanti-óceán partján, éj Saly

Úszás, napozás, pihenés, fakultatív lehetőségek az Atlanti-óceán partján ( például jet ski, mélytengeri halászat, lovaglás az óceán partján, buggy és quad túra baobab erdőben stb.) Éj Hotel Royam 

12. nap - 2025. január 6: Üdülés az Atlanti-óceán partján, éj Saly

Búcsú Szenegáltól, 07:55 Szenegál - 17:50 Isztambul.  19:05 Isztambul - 19:15 Budapest (az isztambuli indulási, és a budapesti érkezési idő az időeltolódás miatt esik egybe). 

OLVASSA EL HASZNOS UTAZÁSI TANÁCSOK SZENEGÁLBA UTAZÓKNAK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT!

Figyelem! Szenegálban a leggondosabb tervezés és körültekintő utazásszervezés ellenére sem lehet kifogástalanul utazást szervezni. A helyi turisztikai szolgáltatói színvonal, az eltérő időmenedzsment, iskolázottsági színvonal, úthálózat és kultúra ezt nem teszi lehetővé. Minden afrikai túra némi rugalmasságot, és flexibilitást kíván utasainktól. Szálláshelyeinken -nagyon ritkán ugyan- de előfordulhat a víz-és áramszolgáltatás kimaradása, a meleg víz szolgáltatás szüneteltetése. Az utazásszervező fenntartja a jogot, hogy a programok sorrendjét megváltoztassa, és kis mértékben eltérjen az út maximális élvezhetősége érdekében a programban leírtaktól.

Ország

Szenegál

Következő időpont

2024. december 26. -

2025. január 06.

Jelentkezési határidő: 2024. október 26.
Időtartam

12 nap/ 10 éj

Létszám

10-25 fő

Rólunk mondták

Nagyon élveztük azt a sok érdekességet amit megismertünk. Köszönjük a sok-sok érdekes, magas színvonalú tájékoztatást a kultúráról, a szokásokról. - Bátory Család

Flejthetetlen utazásban volt részünk! Afrika egy új arccal mutatkozott be számunkra, ami közelebb hozott minket az afirkai kultúrához, és az afrikai emberekhez! - István és Ildikó

Örülünk, hogy itt lehettünk. Nagyon érdekes és tanulságos út volt, szívesen elmegyünk más utatokra is! - Péter és Zsuzsa

Életem legemlékezetesebb 10 napja volt. Az ellátás, az utazásszervezők szakmai felkészültsége, hozzáállása, a szenegáli emberek vendégszeretete nagyon tetszett. - L. Szilárd

Afrika örök emlék marad számunkra. - Cseh Család

Napsütés, mosoly, tánc és zene, zsiráfok és majmok, óceán kék-zöld színe. A sok-sok élmény szép emlékké érik. - Molnár Család

Annyi élményt kaptunk, hogy olyan érzés, mintha egy hónapja úton lennénk, nem csak tíz napja! - P. Miklós

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár