Szerencseút Afrikában 2. rész
Az afrikai gasztronómia, és lakberendezés szerintem nagyon izgalmas. Egyrészt Afrikának ezen a részén irigylésre méltóak a terek. Nagy hotelek, tágas lounge-ok, kedvenc namíbiai városunkban, az Atlanti-óceán partján található Swakopmundban tágas – tágas utcák. Namíbia kisvárosai, települései, az utunkba eső toalett és lábnyújtozkodós 10-15 perces megállók során szinte európai látképek tárulnak elénk: nagyon tiszta, rendezett utcák, Spar bevásárlóközpontok, jó kávézók profi kávégéppel, európai jellegű pékségek, ahol a német gyarmati múltat őrző gazdag almás sütemény isteni finom.
Így csorogtunk le a Caprivi-sávból az Etosha Nemzeti Park érintésével Swakopmund városba. Egyik éjt a Mokuti Etosha Lodge modern és minden tágas afrikai kényelemmel bíró hotelkomplexumában töltöttük, egyszerűen egy álom volt a kiszolgálás, és a svédasztalos vacsora. A mellett, hogy utunk során számos vadhúsfajtát megkóstoltunk ( a teljesség igénye nélkül zebra, jávorantilop, nyársas antilop, kudu, bózoti antilop , sőt krokodil is! ) engem a köretek is lenyűgöztek. Szinte minden étkezésnél volt tökleves vagy tökös köret, nálam a fahéjas sült sütőtök és az édesburgonya köret, a nyársas antilop, másnéven oryx steak (zöldbors-mártással) 😊 és a narancsos tökleves vitte el a pálmát. A Viktória-vízesésnél a Boma Étteremben, ahol a betérőket még djembe dob kurzussal is szórakoztatták pedig a Mopani-fán élő mopani óriáshernyót is meg lehetett ízlelni. A bátor tettért még oklevél is járt!
Láttam egy táblát egy kis pékségben, ami nagyon találóan írta le a klimatikus viszonyokat. Az esős évszak után, a száraz évszakban utaztunk, a helyiek elmondása szerint az átlagosnál hidegebb reggelekkel, de remek kiránduló időkkel 9 óra után. A felirat így hangzik. Reggel 6. Tél. Délelőtt 10. Tavasz. Délután 2. Nyár. Délután 5. Ősz. Üdvözlünk Namíbiában! Az időjárásnak megfelelően öltözz! 😊
Az Etosha Nemzeti Park szafarin is hasonló viszonyokkal találkoztunk, a reggeli órákban még csípős hideg volt, késő délelőtt már vetkőztük le magunkról a felesleges ruhadarabokat. Az Etosha Nemzeti Parkban engem az itatók körül sokasodó sokfajta állat együttes látványa (gnú, bozóti antilop, zsiráf, zebra, gázlómadarak, impalák), a Namíbiát inkább jellemző kopár jellegű táj, és az elefántcsaládok látványa fogott meg. Többször is előfordult, hogy nagy csordák pont előttünk haladtak el, és nagyon vicces volt látni, ahogy a felnőtt óriások nyugodt, méltóságteljes léptei mellett a bébi elefántok hogy kacérkodtak velünk, és az autókkal. „Fickóskodtak”- ahogy egyik utastársam találóan jellemezte a helyzetet, ahogy az orrmányával még láthatóan és viccesen sután bánó kiselefánt merészen felénk fordult, orrmányával mutogatott felénk, míg a felnőttek tovább nem tessékelték. 😊
Nagyon szeretem a madarakat is, bár messze nem tudok róluk annyit, mint szeretnék. Szerencsére a kitűnő namíbiai könyvesboltoknak hála utam végére saját könyvtáramat néhány igényes madár- és állathatározóval, kislányom könyvtárát pedig az afrikai emlősökről, madarakról, bogarakról szóló magyarázó kifestővel sikerült gazdagítanom. Az biztos, hogy az alábbi madárfélékkel sikerült találkoznunk utunk során: kármintorkú gyurgyalag, íbisz, kis és nagykócsag, kormorán, óriástúzok, szarvcsőrű madár, tarka halkapó, gogó, kalapácsfejű madár, vörös és szürke gém, gólyatöcs, nílusi lúd, gólyafélék.
A Namíb – sivatag felé menet, és a Namíb-sivatagban az oly sokszínű Namíbia egy újabb arca, árnyalata mutatkozott meg. Swakopmundnál, a híres Living Desert, azaz élő sivatag túrán sárga homokdűnék, míg délebbre vörös homokdűnék vártak minket. Az élő sivatagi túra arról nevezetes, hogy pár évtizede egy helyi turisztikai szolgáltató megalkotta a kis ötös koncepcióját. Az 5 endemikus, kizárólag itt élő, kistermetű állatfaj miért ne lehetne olyan érdekes, értékes és tisztelnivaló, mint a nagy ötös? Fogalmazta meg magában a kérdést, így egy olyan szórakoztató , természetközeli, sivatagi naplemente nézéssel egybekötött túrát álmodott meg, ahol a sivatag kis , sokszor láthatatlan élőlényeit ismerheti meg az utazó. Az egyedi tájélményt felvonultató környezeten túlmenően a helyi idegenvezetőnk, a mezítlábas Chantall „csinálta meg a showt”. Sziporkázó és derűs karaktere, a helyi állatvilág iránti tisztelete, tudása életre szóló élményt jelentett azoknak, akik vele tartottak. „Üdvözöllek Titeket az irodámban!” Kezdte mondandóját, amikor a sivatag peremén leeresztette a kocsi kerekeit, hogy könnyebben tudjunk haladni a homokban. Majd kioktatott minket, hogy ha lát valamit, és odahív, akkor libasorban, egymás léptein járva közlekedjünk, nehogy a „láthatatlan” élővilágra rátapossunk…Chantall elképesztő jelenség volt. Kémlelte a homokat, behúzta a féket, kiszállt mezítláb, egy kampós bottal járt a bokrok körül, vagy egy – két gödröt ásott, és jelzett, hogy mehetünk. De hát ott nincs semmi, ahol mutatta, hogy nézzünk. Nézzünk alaposan, jól. A homokba. És valóban a homokból egy parányi szempár köszönt vissza ránk, egy oldaltekervényes vipera, máshol egy namib sivatagi gekkót vagy egy lapátorrú gyíkot húzott ki a homokból, a Namaqua kaméleont pedig úgy kereste, hogy várjatok, itt kell lennie valahol, itt lakik egy, ennél a kőnél szokott lenni. A táncoló fehér hölgypókot nem mutatta meg nekünk egyedül, mert neki ha megháborgatják, két hetet vesz igénybe, míg visszaássa magát kellő mélységbe, a homokba. Ha pedig ez nem lett volna elég, a mosdószünetnél azt mondta, hogy hívja a madárkáit egy füttyszóval, néha messze vannak, de 3-4 perc, és megérkeznek, hogy megetethesse őket. Persze, majd ide fognak jönni a madarak a füttyre, hitetlenkedtünk, de amikor pár perc elteltével valóban megérkeztek a kicsik, elkerekedett a szemünk.
A Namíb- sivatag egy másik szegletében, már vörös dűnék között pedig Moses nevű helyi, nama ethnikumba tartozó, csettintős nyelvű guide-unk kísért minket, aki a lapátfülő rókát és a sakált olyan messzeségből is könnyen megkülönböztette, ahová mi el sem láttunk szabad szemmel. De Moses a hagyományos népi gyógyászathoz is ért, például tudja az ördögcsáklya gyógyító hasznát, vagy például azt, hogy melyik szövőpintyfészek lakott vagy üres. Sőt, még azt is tudja, hogy a sivatag közepén naplemente – bárt állítson fel a semmiből szőlő- és sajttállal, dél-afrikai borral, gin toniccal. 😊 Moses sunset bárjának neveztük el. Ugyanitt készült el a számomra leginkább kedves oryxról, azaz nyársas antilopról készült fotóm. A szárazságtűrő állat, amely akár egy hétig is elél víz nélkül Namíbia nemzeti állata, a büszkeség, a szívósság, a kitartás jelképe.
Nagyon megfogott Namíbia világa, a Viktória-vízesés látványa, és Botswana állatvilága. Utastársaim jó véleménnyel tértek haza az útról, úgy láttam, ők is nagyon élvezték a programokat, és nyitott szívvel és fejjel fogadták be mindazt, amit láttunk, ami Afrikában különösen fontos…Eldöntöttük, hogy a jövőben rendszeresen fogunk utakat szervezni Afrika ezen vidékére, sőt, számos további tervünk van még, hogy minél inkább testközelből, háborítatlanul tudjuk megmutatni kedves utasainknak az afrikai állatvilágot.
