Szenegál: Szahara, óceán, vad- és madárlesek

Program

Mi várja Önt Szenegálban az út során

Szaharai homokdűnék, a Lompoul –sivatag, baobab erdők, a világon egyedülálló Rózsaszín-tó. Három UNESCO Világörökségi Helyszín (Saloum Delta Nemzeti Park, Gorée-Sziget, Saint- Louis szigete). Vadles koba antilopokkal, zsiráfokkal és zebrákkal a Bandia Vadasparkban. Serer, fula falvak, művészeti piacok, fergeteges tánc- és dob showk.

COVID- tájékoztatás:

  • Szenegálba jelenleg vagy teljes átoltottságot igazoló dokumentummal, vagy ennek hiányában 72 órával nem régebbi negatív PCR teszttel tudunk beutazni.

Szenegálról dióhéjban: A Magyarországnál két és félszer nagyobb alapterületű nyugat-afrikai ország a térség legfontosabb folyójáról, a Szenegálról kapta nevét. Északról Mauritánia, keletről Mali, délről Guinea és Bissau-Guinea határolja, míg nyugaton Gambia ékelődik az ország testébe. 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, azóta belpolitikai stabilitás és jó közbiztonság jellemzi a demokratikus államot. A közel 16,8 milliós ország fővárosa Dakar, hivatalos nyelve a francia. Legelterjedtebb nyelvjárások a wolof, a serer, és a peul. Pénzneme a szenegáli frank (cfa). 

       

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt!
Tekintse meg a korábbi útjainkon készült fotókat itt!

Áttekintő program:

  • 1. nap – 2023. március 13: Irány Szenegál, éj Rózsaszín-tó
  • 2. nap – 2023. március 14: Rózsaszín- tó és fula falu, a sivatag csodálatos világa, éj Lompoul Sivatag
  • 3. nap – 2023. március 15: Élet vízen és a világörökség szigetén, éj Saint- Louis (UNESCO)
  • 4. nap – 2023. március 16: Csónakos madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis
  • 5. nap – 2023. március 17: Touba, a murid vallás szent városa, éj Saly
  • 6. nap– 2023. március 2022. április 18: Üdülés az óceán partján, dob- és tánctanulás, éj Saly
  • 7. nap - 2023. március 19: Szafari a Bandia Vadasparkban, művészeti piac, éj Saly
  • 8. nap- 2023. március 20:  Serer falu, madárles a Saloum Delta Nemzeti Parkban (UNESCO), éj Saly
  • 9. nap– 2023. március 21: Dakar nevezetes helyei és Gorée-sziget (UNESCO)
  • 10. nap– 2023. március 22: Utolsó üdülő nap, Búcsú Szenegáltól
  • 11. nap- 2023. március 23: Visszaérkezés Budapestre

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt

Szenegál: Szahara, óceán, vad - és madárlesek: Részletes program

1. nap - 2023. március 13: Irány Szenegál,éj a Rózsaszín-tónál

Indulás Szenegálba Budapestről 12:35-kor az Iberia járatával.  Érkezés Madridba 16:05-kor. Tovább utazás 18:00, érkezés a DSS Nemzetközi Repülőtérre  21:45-kor. Transzfer a szállásra, éj a Rózsaszín-tónál, éj Chez Salim 

2. nap - 2023. március 14: Rózsaszín-tó és fula falu, a sivatag csodálatos világa, éj Lompoul sivatag

Reggeli, pénzváltási lehetőség, majd a Rózsaszín-tóként is ismert Retba-tó  megtekintése. A világon csupán 2-3 hasonló természeti képződmény létezik. A 40%-os sótartalmú tó  érdekessége, hogy színe a vízállástól és a napsütés erősségétől függően halványrózsaszíntől skarlátvörös színben pompázik. Egy fula falu meglátogatása, a tó mellett. Ralizás a homokdűnék között és az óceán partján egy kamionból átalakított óriás járművel, amelyet a homokdűnéket jól ismerő szenegáli sofőrünk vezet. A Párizs–Dakar versenyzői is sokat raliztak errefelé, hiszen a nemzetközi verseny 2009-ig itt, a Rózsaszín-tó partján ért véget. Délután tovább utazás a Lompoul Sivatagba (176 km, kb. 3 órás út), egy szaharai homokdűnékkel tarkított csodálatos világba. Naplemente a homokdűnék lábánál. Vacsora és éj berber típusú sátrakban az érintetlen természetben, a sivatagban, az Ecolodge de Lompoulban 

Utazzunk a Rózsaszín-tó körül, tekintse meg filmünket! 

           

3. nap- 2023. március 15: Élet a világörökség szigetén, éj Saint- Louis (UNESCO)

Reggeli után tevegelési lehetőség (önköltséges program), majd búcsú a dűnéktől. Indulás Saint- Louis városába (133 km, kb. 3 óra utazás). Városnézés lovaskocsin az UNESCO Világörökség részévé nyilvánított Saint-Louis történelmi szigetén, mely 1902-ig Szenegál fővárosa, kulturális és kereskedelmi központja volt. A portugál és francia koloniális épületek, a 'szinyár'-házak, a Faidherbe- híd, a halásznegyed, az órás mecset megtekintése. Fakultatív ebéd a szigeten. Vásárlási lehetőség az ezernyi ékszert, antik bizsut, maszkot, fafaragványt kínáló kitűnő piacon. Becsekkolás a szállodába, vacsora. Éj Saint-Louis, Hotel Cap Saint-Louis 

                 

                  

4. nap - 2023. március 16: Csónakos madárles a Dzsudzs Madárrezervátumban, éj Saint- Louis

Madármegfigyelés a világ harmadik legjobbjaként számon tartott madárles helyén, a 160 km2 kiterjedésű Dzsudzs Nemzeti Parkban, amely 70 km-re található Saint–Louis városától (kb. 1,5 órás út). Csónakos madárles a 400 féle madárfaj és 3 millió egyedet számláló madárpopuláció élőhelyén, ahol flamingó, pelikán, kormorán, vízimadarak, gémek, krokodilok, varánuszok, sőt varacskos disznók is megfigyelhetők. Egy helyi, mauritániai hagyományokat is őrző család meglátogatása, a kunyhók megtekintése, bepillantás a mindennapi élet mozzanataiba. Visszatérés Saint- Louisba, fürdési lehetőség a vacsora előtt a szálloda medencéjében, vagy az óceánban. Vacsora, különleges zenei koncerttel, melynek keretében az afrikai hárfa, az úgynevezett kora mutatkozik be. Éj Saint- Louis, Hotel Cap Saint-Louis 

5. nap - 2023. március 17: Touba, a murid vallás szent városa, éj Saly

Reggeli után indulás Toubába Saint- Louisból (200 km, kb. 3 órás út), Nyugat- Afrika legnagyobb és legimpozánsabb mecsetéhez. Touba nevezetes helyszíneinek meglátogatása. A mecset környékén gyakran feltűnnek a puritán életvitelű, fétisekkel, úgynevezett gri-grikkel teleaggatott Baye Fall szerzetesek, akiket ha alkalmunk lesz, látni fogunk. Továbbutazás az Atlanti-óceán partjára, Saly üdülővárosba (165 km, kb. 3 órás út). Vacsora a szállodában, éj Saly, Hotel Framissima Palm Beach
Nézze meg Touba városát még az utazás előtt! Kattintson a videóért!

               

                

6. nap - 2023. március 18: Üdülés az Atlanti-óceán partján, dob- és tánctanulás, éj Saly

Úszás, napozás, pihenés, fakultatív vízisport lehetőségek az Atlanti-óceán partján. Délután afrikai tánc- és dobtanulás Szenegál kíváló művészeitől. A djembe dobbal, a dundun dobbal, nyugat-afrikai néptáncokkal ismerkedünk (diola, peul stb.). Éj Saly, Hotel Framissima Palm Beach

            

            

7. nap - 2023. március 19: Szafari a Bandia Vadasparkban, éj Saly

Szafari a Bandia vadasparkban, ahol orrszarvú, zsiráf, zebra, varacskos disznó, strucc és különböző antilop fajták is élnek. Szafari a parkban, a krokodilos-tó és a történetmesélők (griotok) temetkezési helyéül szolgáló baobab fa megtekintése. Délután pihenés, napozás vagy vezetett látogatás a Saly művészeti piacon. Vacsora a szálláson. Éj Saly, Hotel Framissima Palm Beach 

  

8. nap - 2023. március 20: Serer falu, madárles a Saloum Delta Nemzeti Parkban (UNESCO)

Reggeli után indulás Salyból. Egy serer etnikumú porta meglátogatása ahol előfordul a poligámia, azaz a többnejűség is. Bepillantás egy család mindennapi életébe, kunyhóiba, konyhájába. 

A 96000 hektáros Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO) változatos élővilága és biodiverzitása miatt az UNESCO Világörökség része 2011 óta. Több, mint 200 madárfaj, mangróve erdők, baobab fák jellemzik ezt a területet. Csónaktúra a Saloum folyón, fakultatív, önköltséges ebéd egy kis szigeten, melynek érdekessége, hogy ha van friss fogás, barakuda halat szolgálnak fel. A szigeten lehetőség van csobbanni is a Saloum folyóban. A Salyba vezető visszaúton (kb. 2 órás út) Szenegál egyik legrégebbi baobab fájának megtekintése. A majomkenyérfa Szenegál egyik szimbóluma, szent fája, melyhez számos legenda, és gyógyászati praktika kapcsolódik. A babobab fa tövénél művészeti piac található.  Vacsora és éj Hotel Framissima Palm Beach, Saly 

Látogasson el virtuálisan is a Saloum Delta Nemzeti parkba! Kattintson a videóért!

            

              

9. nap - 2023. március 21: Dakar nevezetes helyei és Gorée-sziget (UNESCO)

Reggeli után utazás Dakarba. Vezetett buszos városnézés Dakar nevezetes helyein rövid megállóval a Győzelmek Hölgye Katedrálisánál. Elhaladunk az Elnöki Palota és a Leopold Sedhar Senghor sétánynál is. A Függetlenség terének érdekessége, hogy francia koloniális épületek veszik körbe. Az Afrikai Újjászületési Emlékmű Afrika legmagasabb szobra, innen szép kilátás nyílik a városra. 
A 900 méter hosszú, 300 méter széles Gorée-sziget az UNESCO Világörökség része 1978 óta. 20 perces hajóúttal közelíthető meg Dakar kikötőjéből. A három évszázados transz-atlanti rabszolgakereskedelem történelmi helyszíne, ahol az egykori rabszolgabörtönből kialakított múzeumot, a kilátót, és a művészeti piacot, sőt egy úgynevezett homokfestménykészítő műhelyt is meglátogatunk. Mogyorószószos, úgynevezett mafé ebéd a hangulatos szigeten. Visszafelé a kikötő mellett a világ legjobb hidratáló krémjeként is ismert sheavajból is lesz lehetőség vásárolni. Éj Saly

Nézze meg Dakar városáról készült filmünket. 

Tekintse meg a Gorée-szigetről készült videónkat! 

                      

 

   

Tipp: Tudjon meg többet Dakarról:

Az Atlanti-óceán által körbe ölelt Dakar város Szenegál 2,3 milliós fővárosa, kulturális, kereskedelmi központja. A francia koloniális építészet remekeiben bővelkedő, 15. században alapított város helyén kezdetben halászfalvak álltak. Kitűnő elhelyezkedése miatt vált az európai hajósok, majd a rabszolga kereskedők kedvelt kikötőjévé, majd 1902-től az ország fővárosává.

10. nap - 2023. március 22: Utolsó üdülő nap, búcsú Szenegáltól, hazaindulás

Utolsó fürdési, pihenés lehetőség az Atlanti-óceán partján. Kora esti órákban kicsekkolás a hotelből (late check out lehetőség felár ellenében). Indulás egy átszállással Dakarból Budapestre. Indulás 22:40-kor Dakarból, érkezés 04:05-kor március 23.-án Madridba. Tovább indulás 11:45-kor Madridból, érkezés 14:55-kor Budapestre, március 23.-án. 

OLVASSA EL HASZNOS UTAZÁSI TANÁCSOK SZENEGÁLBA UTAZÓKNAK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT ITT!

Figyelem! Szenegálban a leggondosabb tervezés és körültekintő utazásszervezés ellenére sem lehet kifogástalanul utazást szervezni. A helyi turisztikai szolgáltatói színvonal, az eltérő időmenedzsment, iskolázottsági színvonal, úthálózat és kultúra ezt nem teszi lehetővé. Minden afrikai túra némi rugalmasságot, és flexibilitást kíván utasainktól. Szálláshelyeinken -nagyon ritkán ugyan- de előfordulhat a víz-és áramszolgáltatás kimaradása, a meleg víz szolgáltatás szüneteltetése. Az utazásszervező fenntartja a jogot, hogy a programok sorrendjét megváltoztassa, és kis mértékben eltérjen az út maximális élvezhetősége érdekében a programban leírtaktól.

FIGYELEM! A PROGRAMOK NAPI SORRENDJÉNEK VÁLTOZTATÁSI JOGÁT FENNTARTJUK! AFRIKAI SZÁLLÁSAINKON RITKÁN UGYAN, DE ELŐFORDULHAT AZ ÁRAM- ÉS A VÍZSZOLGÁLTATÁS IDŐSZAKOS KIMARADÁSA!

Ország

Szenegál

Következő időpont

2023. március 13. -

2023. március 23.

Jelentkezési határidő: 2022. december 13.
Időtartam

10 nap

Létszám

10 főtől

Rólunk mondták

Az idegenvezetők profik, informatívak, segítőkészek voltak. Mindenben kimagasló volt az út, pláne a Ballet Camara Társulat!!! - Név nélkül, 2018 április

Egy felejthetetlen utazásban volt részünk, köszönjük. Afrika egy új arccal mutatkozott be a számunkra, ami közelebb hozott minket az afirkai kultúrához, és az afrikai emberekhez. - István és Ildikó

Nagyon élveztük azt a sok érdekességet amit megismertünk. Köszönjük a sok-sok érdekes, magas színvonalú tájékoztatást a kultúráról, a szokásokról. - Bátory Család

Köszönjük az idegenvezetésnél lényegesen többet nyújtó segítséget az Afrika feeling átélésében! - Bíró Család

Annyi élményt kaptunk, hog olyan érzés, mintha egy hónapja úton lennénk, nem csak tíz napja. Milyen régen volt, hogy elindultunk! - P. Miklós

Köszönöm, hogy általad eljutottam olyan helyekre Szenegálba, melyekre nélküled soha nem jutottam volna el. Remek és szép élmények maradnak benem amíg élek. Teranga Szenegál! - H. Zoltán

Egy megvalósult álom, aminek minden percét élveztem. Garantáltan nem utoljára jártam Afrikában. - T. Andrea

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár