Szenegál és Gambia: kalandos körutazás két nyugat-afrikai országban - utolsó helyek

Program

Szenegál jelszava a Teranga, ami annyit tesz: vendégszeretet. Nagyszerű gasztronómia, kiemelkedő tánc- és zenei kultúra, változatos természet jellemzi Afrika legnyugatibb, egyben egyik legbiztonságosabb országát. Szenegál kezdő Afrika-utazóknak és családosoknak is jó választás, hiszen nincs kötelező oltás, nincs vízum, hét és fél órás repülőúttal elérhető Budapestről, az úthálózat jó. Az Utazz Afrikába Utazási Iroda 2014 januárjától rendszeresen szervez csoportos utazásokat Szenegálba, az iroda alapítója Magyarország Tisztelebeli Külgazdasági Tanácsosa Szenegálban. Utasaink nagyon szeretik ezt a lenyűgöző és vibráló világot, Szubszaharai-Afrika valódi arcát, mi pedig nagyon otthonosan mozgunk ebben a zsigeri országban, ahol valódi bepillantást teszünk helyi közösségek, családok, piacok mindennapi történéseibe

Mi várja Önt Szenegálban?

Szaharai homokdűnék, a Lompoul – sivatag, baobab erdők, a világon egyedülálló Rózsaszín-tó. UNESCO Világörökségi Helyszínek (Saloum Delta Nemzeti Park, Gorée-Sziget, Saint- Louis város történelmi szigete). Vadles koba antilopokkal, zsiráfokkal és zebrákkal a Bandia Vadasparkban. Serer és fula falvak, művészeti piacok, fergeteges tánc- és dob showk.

Szenegálról dióhéjban: A Magyarországnál két és félszer nagyobb alapterületű nyugat-afrikai ország a térség legfontosabb folyójáról, a Szenegálról kapta nevét. Északról Mauritánia, keletről Mali, délről Guinea és Bissau-Guinea határolja, míg nyugaton Gambia ékelődik az ország testébe. 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, azóta belpolitikai stabilitás és jó közbiztonság jellemzi. A közel 17,5 milliós ország fővárosa Dakar, hivatalos nyelve a francia. Legelterjedtebb nyelvjárások a wolof, a serer, és a peul. Pénzneme a szenegáli frank (cfa). 

      

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt!
Tekintse meg a korábbi útjainkon készült fotókat itt!

Áttekintő program:

  • 1. nap: 2023. október 27: Irány Szenegál! Utazás, érkezés
  • 2. nap: 2023. október 28: Érkezés,Retba- tó és fula falu túra, éj Lompoul Sivatag
  • 3. nap - 2023. október 29: A Szahara világa a Lompoul Sivatagban, Touba szent városa, éj Toubacouta
  • 4. nap - 2023. október 30: Mandinkák és ezeréves fák nyomában, madárles mangróvék közt, éj Toubacouta
  • 5-6-7. nap - 2023. október 31- november 1-2: Átutazás Gambiába, városnézés Banjulban, üdülés Gambiában az Atlanti-óceán partján
  • 8. nap - 2023. november 3: Visszautazás Gambiából Szenegálba, fakultatív programlehetőségként séta az oroszlánokkal a Fathala Nemzeti Parkban, éj Saly
  • 9. nap - 2023. november 4: Városnézés Dakarban és a Gorée-sziget, éj Saly
  • 10. nap - 2023. november 5: Szafari a Bandia Vadasparkban, pihenés az Atlanti-óceán partján, éj Saly
  • 11. nap - 2023. november 6: Búcsú Szenegáltól, hazautazás

KIEMELT LÉGI PARTNERÜNK ENNÉL AZ UTAZÁSNÁL: A TURKISH AIRLINES.  A török nemzeti légitársaság, a Turkish Airlines a Star Alliance stratégiai légiszövetség tagja. Flottája 372 gépből áll, mely személy és áruszállításra is alkalmas. A légitársaság a világ 128 országába indít járatokat, összesen 336 desztinációt ér el világszerte! Afrikában ők repülik a legtöbb desztinációt, összesen 42 úticél közül választhat az utazó! A Turkish Airlines járatain kényelmesen, jó hangulatban, könnyeden, és biztonságosan fedezheti fel Afrika lenyűgöző tájait! 

Szenegál és Gambia: Részletes program:

 

1. nap - 2023. október 27: Irány Szenegál! Utazás, éj a Retba-tónál

Indulás Szenegálba Budapestről 09:05-kor-kor. Érkezés Isztambulba 12:15--kor a Turkish Airlines járatával. Tovább indulás Isztambulból 14:05, érkezés Dakarba 18:30. Check-in a szállodába, vacsora, éj Hotel Chez Salim, a Rózsaszín- tónál

2. nap - 2023. október 28: Retba-tó és fula falu túra, éj Lompoul sivatag

Reggeli, pénzváltási lehetőség, majd a Retba-tó  megtekintése. A 40%-os sótartalmú tó  érdekessége, hogy színe a vízállástól és a napsütés erősségétől függően halványrózsaszíntől skarlátvörös színben pompázhat. Egy fula falu meglátogatása, a tó mellett. Ralizás a homokdűnék között és az óceán partján egy kamionból átalakított óriás járművel, amelyet a homokdűnéket jól ismerő szenegáli sofőrünk vezet. A Párizs–Dakar versenyzői is sokat raliztak errefelé, hiszen a nemzetközi verseny 2009-ig itt, a Rózsaszín-tó partján ért véget. Délután tovább utazás a Lompoul Sivatagba (176 km, kb. 3 órás út), egy szaharai homokdűnékkel tarkított csodálatos világba. Naplemente a homokdűnék lábánál. Vacsora és éj berber típusú sátrakban az érintetlen természetben, a sivatagban, az Ecolodge de Lompoulban 

3. nap - 2023. október 29: A Szahara csodálatos világ és Lompoul Sivatag, Touba szent városa, éj Toubacouta

Reggeli után tevegelési lehetőség (önköltséges program), majd búcsú a dűnéktől. Továbbutazás Toubacoutába, ebéd megállóval és több rövid megállóval az útvonalra eső nagyobb városokban, például Touba szent városában, ahol a murid vallás ikonikus szent helyeivel, és Nyugat-Afrika legnagyobb, legimpozánsabb mecsetével ismerkedünk. Vacsora és éj Keur Saloum Hotel

                

4. nap - 2023. október 30: Mandinkák és ezeréves fák nyomában, madárles mangróvék közt, éj Toubacouta 

Ma olyan területekre és falvakba látogatunk, ahol mandinka és serer népcsoportok élnek együtt. A serer népcsoport a harmadik legnagyobb etnikum Szenegálban. Érdekességük, hogy Szenegálban egyedülálló módon álltak ellen az iszlám térhódításnak, de keresztényként a hagyományos vallásukat is meghagyva, többnejűségben is élhetnek.  Megtekintjük az 1000 éves kapokfát. A kapokfa vagy más néven gyapotfa, trópusi növény, mely a világ egyik legnagyobb fája, magassága 70-75 méter, törzsének átmérője 3 méter is lehet és szakrális, szent faként is tisztelik Szenegálban.  Csónakázás és piknik a szabadban. A mangrove erdő madárvilágának megtekintése. Éj: Keur Saloum Hotel

              

5-6-7. nap - 2023. október 31-november 1 és 2: Átutazás Gambiába, városnézés Banjulban, üdülés Gambiában

Utazás Banjulba, Gambia fővárosába. Határátlépés. Érdekesség, hogy Banjul nem a legnagyobb és legnépesebb város Gambiában, mégis ez az ország fővárosa. A városba érve megtekintjük az Arch 22 diadalívet, melyet a legendás, 1994. július 22-i hatalomátvétel emlékére építettek. Ellátogatunk a Kachikaly nevű kertbe, mely medencéje kb. 70 krokodil otthona. A helyiek számára ez szent a hely, a medence vize állítólag termékennyé teszi a nőket, továbbá látogatást teszünk a helyi piacon is. November 2.-án pihenés, üdülés, fakultatív programlehetőségek az Atlantió-óceán partján Gambiában.  Éj: Atlantic Hotel ****    

               

8. nap - 2023. november 3: Visszautazás Gambiából Szenegálba, fakultatív programként séta az oroszlánokkal a Fathala Parkban, éj Saly

Vissza utazás Szenegál üdülővárosába, Salyba. Útközben fotó-megállók bájos és érdekes falvakban, településeken, illetve, ha szerencsénk lesz egy helyi piacnapra is bepillantást nyerhetünk. Fakultatív programként életre szóló élményt szerezhetünk a Fathala Vadrezervátumban, melynek különlegessége, hogy oroszlánokkal lehet sétálni. Érkezés után pihenés Saly üdülővárosában, az Atlanti-óceán partján. Éj: Hotel Royam **** vagy hasonló

9. nap - 2023. november 4: Dakar nevezetes helyei és Gorée-sziget (UNESCO), éj Saly

Reggeli után indulás Dakarba. A 900 méter hosszú, 300 méter széles Gorée-sziget az UNESCO Világörökség része 1978 óta. 20 perces hajóúttal közelíthető meg Dakar kikötőjéből. A három évszázados transz-atlanti rabszolgakereskedelem történelmi helyszíne, ahol az egykori rabszolgabörtönből kialakított múzeumot, a kilátót, és a művészeti piacot látogatjuk meg. Mogyorószószos, úgynevezett mafé ebéd a karibi-hangulatú, hangulatos szigeten.  A világ egyik legjobb hidratáló krémjeként is ismert bio-sheavaj vásárlási lehetőség a kikötő melletti piacon. Vezetett városnézés Dakar nevezetes helyein: Győzelmek Hölgye Katedrális, Elnöki Palota és Leopold Sedhar Senghor sétány. A Függetlenség terének érdekessége, hogy francia koloniális épületek veszik körbe. Az Afrikai Újjászületési Emlékmű Afrika legmagasabb szobra, ahonnan szép kilátás nyílik a városra. Éj Saly, Hotel Royam vagy hasónló
    
Tipp: Tudjon meg többet Dakarról!
Az Atlanti-óceán által körbeölelt Dakar város Szenegál 2,3 milliós fővárosa, kulturális, kereskedelmi központja. A francia koloniális építészet remekeiben bővelkedő, 15. században alapított város helyén kezdetben halászfalvak álltak. Kitűnő elhelyezkedése miatt vált az európai hajósok, majd a rabszolga kereskedők kedvelt kikötőjévé, majd 1902-től az ország fővárosává.

10. nap - 2023. november 5: Szafari a Bandia Vadasparkban, pihenés az Atlanti-óceán partján

Vadles a Bandia vadasparkban, ahol orrszarvú, zsiráf, zebra, varacskos disznó, strucc és különböző antilop fajták is élnek. Szafari a parkban, a krokodilos-tó és a történetmesélők (griotok) temetkezési helyéül szolgáló baobabfa megtekintése. A program után fakultatív ebéd, majd visszatérés Salyba. Üdülés, pihenés az óceán partján délután. Éj Hotel Royam vagy hasonló

        

       

11. nap - 2023. november 6: Búcsú Szenegáltól, hazautazás

Transzfer a repülőtérre, hazautazás. Indulás 07:40 Dakar- 17:35 Isztambul. 19:25 Isztambul- 19:30 Budapest. (Az isztambuli indulás és budapesti érkezés időpontja az időeltolódás miatt egyezik.)

OLVASSA EL HASZNOS UTAZÁSI TANÁCSOK SZENEGÁLBA UTAZÓKNAK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKAT ITT!

Figyelem! Szenegálban a leggondosabb tervezés és körültekintő utazásszervezés ellenére sem lehet kifogástalanul utazást szervezni. A helyi turisztikai szolgáltatói színvonal, az eltérő időmenedzsment, iskolázottsági színvonal, úthálózat és kultúra ezt nem teszi lehetővé. Minden afrikai túra némi rugalmasságot, és flexibilitást kíván utasainktól. Szálláshelyeinken -nagyon ritkán ugyan- de előfordulhat a víz-és áramszolgáltatás kimaradása, a meleg víz szolgáltatás szüneteltetése. Az utazásszervező fenntartja a jogot, hogy a programok sorrendjét megváltoztassa, és kis mértékben eltérjen az út maximális élvezhetősége érdekében a programban leírtaktól.

Ország

Szenegál

Következő időpont

2023. október 27. -

2023. november 06.

Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 20.
Időtartam

11 nap/ 10 éj

Létszám

garantált indulás

Rólunk mondták

A remek szervezés, az emberek kedvessége, a változatos természeti látnivalók tetszettek leginkább az utazás során - G. Józsefné

Egy megvalósult álom, aminek minden percét élveztem. Garantáltan nem utoljára jártam Afrikában. - T. Andrea

Nagyon profin összeállított es felépített út volt. Azt kaptam( kaptuk) tőle, amire számítottunk. Külön köszönettel tartozunk Nikinek. Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire fiatalon ekkora tapasztalattal, odaadással es tudással képes erre a feladatra. - Katalin

Annyi élményt kaptunk, hogy olyan érzés, mintha egy hónapja úton lennénk, nem csak tíz napja. Milyen régen volt, hogy elindultunk! - P. Miklós

Egy felejthetetlen utazásban volt részünk, köszönjük. Afrika egy új arccal mutatkozott be a számunkra, ami közelebb hozott minket az afirkai kultúrához, és az afrikai emberekhez. - István és Ildikó

Nagyon jól éreztem maga, örülök, hogy ezt az utat választottam. - Név nélkül- 2019 szilveszter Szenegál

Szuper volt a busz és a szervezés! - Név nélkül

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár