Nosy Be, a Kincses Sziget!
Zimzabwébe készültem, hogy újra láthassam rég nem látott „elefántjaimat”, és a keresztelő szivárványt a Viktória-vízesés fölött. Már épp kezdtük magunkat beleélni egy újabb közös utazás kalandjába fotográfus szerzőtársammal, Lantai-Csont Gergellyel, amikor az élet – azazhogy a munka- közbeszólt, és végül el kellett halasztanunk az utazást. Épp megírtam a sajnálkozó e-maileket kinti partnereinknek, hogy sajnos később, majd egy másik túra alkalmával tudunk csak impala-patét enni kedvenc vízesés melletti éttermemben. Nem utazunk most Afrikába. Néha ebbe is bele kell törődni.
Néhány óra sem telt el, amikor új e-mailem érkezett. Az AVIAREPS Kft. Ügyvezetője, egyben az Ethiopian Airlines magyarországi képviselője írt, hogy rövidesen Madagaszkárra szerveznek tanulmányutat néhány kiutaztató utazási irodának, és a sajtó néhány munkatársának, lenne –e kedvem csatlakozni a csoporthoz. Hát hogyne lenne! -válaszoltam, és máris átváltottam „juhhé, készülök egy újabb afrikai utazásra” üzemmódba fejben, és lélekben is.
2012-ben az Európai Unió hosszú távú választási megfigyelőjeként Madagaszkáron, és bár három hónap nem kevés, mégsem jutottam el kifejezetten turisztikai helyekre. Igaz lehetőségem volt bele látni a helyiek mindennapi életébe, kultúrájába, mivel először egy kis halászfaluban, majd egy kisvárosban teljesítettem szolgálatot, turisztikai szempontból nem tudtam élvezni, megfigyelni az utat, csak a mozambiki csatorna oldalán a szakaláv népcsoport területén Maintiranóban, és Mahajangában dolgoztam.
Már akkor nagyon megkedveltem Madagaszkárt, a nyolcadik kontinenst – ahogy nevezni szokták- és magyarul beszélő malgas – tehát madagaszkári- kollégámmal, aki több, mint 10 éve utazási szervezéssel, és idegenvezetéssel foglalkozik, el is kezdtük a közös munkát. Az elmúlt években két főtől privát, vagy kisebb- nagyobb csoportoknak szerveztünk leginkább déli szigettúrákat, de volt, aki Ifatyn fogadott örök hűséget szerelmének, de olyan is, aki a Tsingy tűhegysziklák között mászott. Szóval, bár volt benyomásom, sőt helyi tapasztalatom Madagaszkár szigetén, a turisztikai élményekben személyesen még nem fürödtem meg. Idáig.
Külön izgalommal töltött el, hogy az Ethiopian Airlines légitársaságon túlmenően a Madagaszkári Turisztikai Hivatal az út kapcsán Nosy Be szigetét promotálta, így utazási célpontunk nem is a klasszikus déli szigettúra volt, hanem a Madagaszkár fő szigetétől északra eső kisebb szigetek, élükön Nosy Be-vel. A tervezett itinert szinte ujjongva olvastam el: vizes programok vizes programok hátán, ez aztán a nekem való utazás! Imádom ugyanis a szigeteket, a hajózás minden formáját, a búvárkodást, a vízi sportokat, és legfőképp a víz alatti világgal való barátkozást. Így külön örültem, amikor láttam, hogy több olyan program nap is van, amikor reggel csónakba szállunk, vízen közelítünk meg egy-egy szigetet, majd délutánig ott leszünk, és onnan jövünk haza. Wow. Az aztán meg pláne wow, hogy tudtam, hogy a Tripadvisor szerint is a világ tíz legszebb tengerpartjával büszkélkedő üdülőhelyre tartunk, Nosy Be-re, ahol a google kép találatok is fantasztikus látványvilágot ígértek az utazás előtt.
Irány tehát Nosy Be!
Könnyű volt az utazásra való felkészülés, mert sem kötelező oltás, sem vízum procedúra nem előzte meg az indulást. Bécsbe Flixbusszal jutottunk el, kényelmes fedélzet és székek, ingyenes wifi, 2:40 perc útidő alatt. Még sosem jártam a bécsi reptéren, ahogy Ethiopian Airlines-val sem utaztam még soha. Utóbbi Afrika vezető légitársasága, repülőgép hálózatuk egész Afrikára kiterjed. A kiszolgálás kitűnő volt, az étel nagyon ízletes, és a kelet-afrikai, etiópiai stewardessek bája és nőiessége már itt is megjelent. Az addiszi reptéren meglepődtem, mennyi ember, és milyen vásárlóerő fogad, hosszú sorok álltak az olcsónak nem nevezhető boltokban, persze a legtöbben premium minőségű etióp kávét igyekeztek venni, ahogy mi is. A tranzit idő alatt még egy etióp kávé felhörpintésére is volt idő. Tovább Madagaszkár! Nosy Be repülőtere piciny és barátságos, a vízumot 25 EUR/ fő birtokában néhány perc alatt megkaptuk az érkezésnél. Kint malgas kollégáink, a Turisztikai Hivatal munkatársai vártak minket ylang-ylang virágból készített illatos virágfüzér- nyaklánccal, rattan strand táskával, benne mindenféle információs anyaggal. Illatozva értünk oda a kacskaringós sziget utakon első éji szállásunkra, a Ravintsara Hotelbe, amely rögtön lenyűgözött bennünket. Egy botanikus kerttel felérő kert fogadott, a tisztaság, rendezettség és a nagy természetes terek hatották át az atmoszférát. Első vacsoránkat is itt fogyasztottuk el, természetesen máris egy finom zebu steaket rendeltem. A zebu lényegében egy szarvasmarha fajta, mely Indiából származik és amelyet Madagaszkáron is tartanak. Könnyen felismerhető vállpúpjáról és nyakán csüngő, nagy bőréről.
Az első napot a Lokobe Nemzeti Park felfedezésének szenteltük, de először is a 320 négyzetkilométer területű, és kb. 70.000 lelket számláló Nosy Be (jelentése malgas nyelven: nagy sziget), központi városába, Hell Ville-be vezetett az utunk, ahol a központi piac mellett lehetőségünk volt szert tenni némi helyi pénzre, azaz ariaryra. Én voltam az első, aki gyorsan váltott, és míg a többiek is intézkedtek, már el is merültem az afrikai piac hangulatában. Csak mentem egyre befelé az ismerős színek, illatok, látványok után, amíg meg nem találtam, amit kerestem: a vaníliát. Azt a vaníliát, amelynek kilónyi ára ma már az ezüstével vetekszik. Amit egyenként, kézzel kell beporozni az év egyetlen napján, amit machetével őriznek a madagaszkári vaníliaföldeken, és amelytől az igazi vaníliával ízesített vanília tele lesz pici fekete pöttyökkel, és olyan ízbombaként hat az emberre, amelyet soha nem felejt el. Meg is találtam, és ekkorra már útitársaimat is bekebelezte a piac, nem győztünk betelni a színes fűszerek, a sáfrány, a füstölt hal, a savanyúság látványával, illatával. Nyughatatlan felfedező vérem itt sem pihent, és hallottam, hogy nem messze egy templomban énekelnek, valószínű mise lehet. Néhány társammal végül bepillantást nyerhettünk a kicsiny, de annál meghatóbb hangulatú templomba. Afrikai szent helyeken mindig megérint a helyiek gyönyörű tiszta éneke, és áhítatos, odaadó imája, amit itt, Hell Ville-ben is tapasztaltam.
Mert szaladt az idő, tovább kellett állnunk, egy kis kikötőbe vittek minket, ahol egy gyönyörű, három hálófülkés, klimatizált katamarán várt tánk. Ahogy gyakran, a tulajdonos itt is egy, a szigeten élő francia úr, aki a VIP vendégek fogadását malgas menyecskéjére bízta, jelen esetben Szonjára. Már a katamarános utat is elképesztően élveztem. Kiültem a hajó elejébe, lógattam a lábat, és fel-fel sikongattam, ha épp repülőhalakat, egy halrajt, vagy ráját láttam éppen a kristálytiszta vízben.
Kikötöttünk egy halászfalunál, mely mögött erdőség terült el, csónakkal közelítettük meg a partot, volt, aki úszott. A kis faluban és a mögötte elterülő természetes környezetben aztán gyorstalpalót és bemutatót kaptunk Madagaszkár változatosságaiból: ylang-ylang termesztés, makik, gyógynövények, kaméleonok. A 20. század elején Ázsiából érkező ylang-ylang (Cananga odorata) egy nagyon fontos növény a helyi gazdaságban, ugyanis könnyen elérhető, sárgás-színes, gyönyörű virágainak olajából, esszenciájából parfüm alapanyagot és aromaterápiás illó olajat készítenek. Az ember itt teljes szimbiózisban él a természettel, ahogy helyi idegenvezetőink is mondták, ez az iskolájuk, ez az egyetemük, egy a gyógyszertáruk: a természet, az erdő, a növények és a fák. Itt találkoztunk először utunk során madagaszkári endemikus (őshonos) állatfajokkal. Madagaszkár különlegessége ugyanis, hogy összes állat- és növényfajának 80- 85% endemikus. Egymás után, halkan lépdeltünk az erdőben, hallásunk és látásunk kiélezve, fényképezőgépek kézközelben. Helyi gájdjaink fantasztikusan ismerték az erdőt, fürgén és otthonosan mozogtak, meglátták az alvó makit a fák fenti lombkoronáján is, de az volt a leghihetetlenebb, amikor lehajolván egy levélen meglátták a világ második legkisebb kaméleonfajtáját (a legkisebbett, a B. Micrát 2012-ben fedezték fel), az alig néhány centiméteres nagyságú törpe kaméleont (Brookesia Minima), amelyet a Nosy Be szigeteki pigmeus levélkaméleonnal is szoktak nevezni. Ez a faj Nosy Be-n él csupán, és a nagyobb termetű nőstények is csak maximum 3,5 cm hosszúra nőnek meg, teljes kifejlett példányként is csak ilyen aprók maradnak. Elképesztő mutatvány volt, ahogy az idegenvezetőnk kiszúrta ezt a mini állatkát a levelek közt, így utunk további részében legenda született a gyufásdobozban odahelyezett törpe kaméleonról, akit akkor vesznek csak elő, ha épp turistacsoport jár arrafelé.
Ugyancsak ebben az erdőben találkoztunk először szürkehátú fürgemakival (Lepilemur Dorsalis), aki korántsem volt éppen fürge, ugyanis mélyen aludt, ráadásul tágra nyitott szemmel, ami nagyon vicces látványt nyújtott. Láttunk még néhány szép kaméleon példányt, és egy picit a helyiek mindennapi életéből, akik csirkét, szarvasmarhát is tartanak, és egy kézműves piacot, ahol a szokásos szuvenírek mellett sajátságos technikával hímzett asztalterítőt is lehetett kapni. Én is vásároltam ebből a szép kézimunkából, és nagyon tetszett, hogy a környezetükben fontos szerepet játszó motívumok (teknős, ylang-ylang, halak, makik) kerültek fel a szép dekoratív lakástextilekre.
Második napon Nosy Tanikely felé vettük az irányt. Ez számomra egy nagyon különleges napnak ígérkezett, hiszen a program tengeri teknősökkel való búvárkodás volt! A nevében kis szigetet jelentő, mindössze 10 hektáros piciny sziget védett tengeri övezet, a könnyűbúvárok paradicsoma, ahol 11 fajta hüllő, 106 korallfajta, 85 fajta hal él meg. Itt él a közönséges cserepesteknős nevű tengeri teknős is (Erethmochelys Imbricata), akikkel már nagyon szerettem volna víz alatt találkozni. Mindenki kapott békatalpat, búvárszemüveget és pipát, és miután kikötöttünk a piciny csodálatos szigeten, ahová rendszeresen járnak költeni a teknősök, a víz felé vettük az irányt. Igen ám, csak hogy tele volt piciny csípős medúzákkal, így ez a teknős kaland nem ígérkezett könnyű kihívásnak. Nem adtam fel, azt a módszert választottam, hogy szorosan úsztam egyik utastársam „buborék-árnyékában”, hogy minél kevéssé érjenek a csípések, közben pedig tényleg elképesztően sokfajta színes vitorlás- és bohóchalat, korallt, és tengeri állatot láttunk. De teknőst sehol sem. Mígnem egyszer csak kiabálást hallottunk egy irányból, egyik társunk rálelt egy teknősre. Csípős medúza ide, vagy oda, rögtön odaúsztunk. Nehezemre esett észrevenni őket, ezek a teknősök ugyanis óriásiak voltak, a szemem pedig valami kisebb dolgot keresett, arra fókuszált, így az úszó „szigetet” nem teknősnek véltem, és átnéztem rajta. Pedig ott volt ő, a gyönyörű teknősünk, akinek nyomába eredtünk, és követtük, figyelve, mit és miképpen csinál. Ez a teknős valamit nagyon keresett az aljzaton, karmaival, lábaival, szájával bontogatta az víz alján a korallokat, gyökereket, pontosan nem értettük, mit is kereshet, de nagyszerű látvány volt ilyen közelről csodálni – habár a csípésektől közben kissé jajjgatva- a gyönyörű állatot. Már így is fantasztikus volt a napom, de ami ez után következett, azt álmaimban sem gondoltam volna.
Mivel tanulmányúton jártunk, így szinte minden este új és új hotelekbe vittek bennünket. Ma este a Hotel Residence volt soron. Már a nyitány is nagyon impresszív volt, fehéringes, letisztult, elegáns ruhába öltözött segítők vártak bennünket a modern, minimalista stílusú recepción. Köszöntöttek, majd ki kiskocsira ült poggyászaival, úgy vitték a lakhelyére, minket pedig gyalog kísért egy mauritiusi leányzó, aki elmondta, hogy Madagaszkáron jobb és olcsóbb a turizmus oktatás, ezért jönnek ide tanulni, és gyakornokoskodni. Pár perc után megérkeztünk a szálláshelyünkhöz. Először tátva maradt a szám, aztán visongtam, mint egy kisgyerek, aki először kapott Pilóta kekszet életében: ilyen látványra, ilyen monumentalitásra, ilyen luxusra nem számítottam. Az amerikai valóságshowkból ismert dollármilliárdos családok malibui házai jutottak eszembe, azt hittem eltévesztettem a házszámot, és a Kardashian-Jenner család egyik magán óceánparti nyaralójába tévedtem, de nem. Ez a valóság volt. Ott álltam a 300 nm alapterületű, kétszintes, óceánparti, modern, nagy ablakos, teraszos, kinti jacuzzival ellátott nyaraló előtt, és nem hittem a szememnek. A kerti nappali 50 nm alapterületű volt, benne bárpult, nagyméretű, kényelmes kanapék, pamlagok, hűtő, és még be sem léptünk a házba. Hárman kaptuk eme szerény szállást, én a második emeleti master bedroomot foglaltam el. Minden óriási volt benne: a tér, az ágy, a tükör. Lubickoltam örömömben. Hát még akkor, amikor férfi kollégáimtól megtudtam, hogy ők valamivel feljebb, bár nem óceánparti házat kaptak, de infinity medencére tekintenek ki a padlótól a plafonig óriási és modern ablakokkal díszített, komplett, mindennel felszerelt nyaralóból. Másnap hajnalban már ott voltam az egyik ház medencéjében, hogy onnan nézzem a napfelkeltét. Életre szóló élmény, és ami meglepő, hogy elérhető áron adják.
Gondoltam, hogy ennél már nem lehet jobb. Isteni óriásház, isteni étterem, gourmet fogások, modern tálalással, mintha nem is Madagaszkáron, hanem egy ultramodern és felkapott üdülőhelyen lennénk. De Madagaszkár és Nosy Be még az óriásteknősős és Hotel Residences élményt is tudta überelni másnap. A varázsszó pedig: Nosy Iranja.
Ismét egy hosszabb motorcsónakos út után értünk el az újabb szigetet. Ahogy korábban, én most is irtózatosan élveztem a csónakos utat, a szelet, a helyi vitorlások látványát és a napsütést. Tudtam, hogy nagyon jó helyre tartunk, hiszen 2015-ben a Tripadvisor használói a Világ legszebb szigetének választották Nosy Be-t, melynek legkisebb mellékszigete kétség kívül Nosy Iranja. Itt a fehér homok tényleg egybeér a tiszta kékeszöld, élénk színű vízzel, és a tiszta kék égbolttal. Ez tényleg egy harmonikus álom, két piciny sziget találkozása, melyet apály idején egy keskeny homokos földnyaláb köt össze. A nagyobbikon kis település, szuvenírboltok, egy kis búvárközpont, mely nemrég települt ide, néhány étterem, és az érintetlen természet.
Nem véletlenül Nosy Iranjára települt a kis búvárbázis. Itt elképesztő tenger alatti élményben lehet része a búvárnak. Hat méter széles manta rájákkal, és szelíd cetcápákkal úszkálhat a búvár 17 méter mélyen, sőt , az év bizonyos időszakaiban még snorkelling felszereléssel is találkozhat velük. Nekünk hét méterre volt szerencsénk lemerülni, egy színes korallzátony környékén halakkal úszkáltunk, kis ráját láttunk, nagy élmény volt ez is, de az óriás mantáért és a cápáért még vissza kell térni.
De ami ismét még nagyobb élményt jelentett- legalábbis számomra- hogy a parttól 100 méterre számtalan óriásteknőssel úszhattam, találkozhattam ismét. A víz alatt úgy tetszett, ezek még nagyobb példányok voltak, mint Nosy Tanikelynél, és itt szerencsénk volt, mert nem voltak egyáltalán medúzák, lehetett velük úszkálni. Mint mindenhol, itt is finom étkekkel – garnélarákkal, zebu falatokkal- vendégeltek meg a helyiek, majd visszatértünk Nosy Be főszigetére, a Vanila Hotel adta szállásunkat ezen az éjen.
Nekem ez volt a favorit szállás, egyszerű, de nagyon ízléses, harmonikus berendezésű szobákkal, gyönyörű kerttel, kellemes hangulattal. Egy olyan hely, ahol az ember tényleg teljesen feltöltődhet, kikapcsolódhat, ahogy élménydús nap – és víz szítta napjaink után arra szükségünk is volt. Lassan utunk felé érkeztünk, és egy utolsó, két órás szabadprogramra volt lehetőségünk. Tamás kollégámmal csak kint bámészkodtunk a parton, amikor egy helyi férfi odalépett, és megkérdezte, ne vigyen- e át bennünket bagóért a csónakján a 10 percre lévő úgynevezett „piscine”-hez, óriásteknősökkel úszkálni egy kicsit. Természetesen igent mondtunk, és még hazautazásunk előtt megnéztük, hogyan eszegeti komótosan tengeri teknős barátunk a tengeri füvet. Így mondtunk búcsút a Kincses Szigetnek, majd a főváros, Antananarivo felé vettük az irányt.
Vége az első résznek.
