Kongói istentisztelet
Somlai Zoltán utastársunk naplójából, 2015. július 5, Kinshasa.
Fotográfiák: Hetesi Antal (Anton)
Itthon nem járok templomba, de a 3. világban szívesen. Ott ugyanis a templom a közösségi élet egyik fő színtere, sokkal inkább, mint nálunk. Az emberek vallásossága és hite is sokkal erősebb és őszintébb. Olyan, amilyet Európában talán már sehol se látni. Így örömmel veszem, hogy egyik vasárnap meglátogatunk egy helyi gyülekezetet. Mint túravezetőnk elmondja, Kongóban az államvallás a kereszténység, de a nagy katolikus gyülekezeteken kívül csak Kinshasában van vagy 700 helyi kisebb keresztény felekezet is, úgynevezett karizmatikus egyházak, ahol is- ha jól értettem- egy-egy népszerű prédikátor a saját szájíze szerint értelmezi a szentírást. Na hát mi is egy ilyen felekezeti gyülekezeti együttlétre megyünk el.
A helyszin egy nagy pajta egy szemetes, földes mellekutcaban, jobbra-balra lepusztult hazak, igy eleg nagy a kontraszt az ünneplöbe öltözött, elegans hivökhöz kepest, akik közül nehanyan autoval erkeznek. Vasarnap allitolag a lakossag 80%-a misere megy, es mivel itt a vallas egyben üzleti vallalkozas is, ezert mar az ajtoban all egy "templomszolga" egy nagy müanyag vödörrel, amiben az adomanyokat - vagy belepödijat ? - gyüjtik. Mar több szazan vannak a pajtaban, amikor megerkezünk, segitök vezetnek minket a helyünkre, uis. szigoru ülesrend van, külön ülnek a nök, a ferfiak, fiatalok, a szegenyek es a gazdagok.
Az istentisztelet kb. 3-4 ora hosszu, es leginkabb egy show müsorra hasonlit. A szinpadon fölvaltva több disc jockey-ra vagy vasari kikialtora emlekeztetö predikator rohangal fel-ala es agital hevesen. Az egyik franciaul beszel, de amit mond azt rögtön forditja egy masik lingalara, a helyi nyelvre, egy harmadik pedig angolra, hogy a turistak is okuljanak a beszedböl. Van itt szo mindenröl,: csaladalapitasrol, betegsegekröl, üdvözülesröl, politikarol es törtenelemröl, a satanrol es a Joistenröl na meg az elet ertelmeröl es egyebekröl, amennyire követni tudom. Egyesek atszellemült arccal hallgatjak az elöadast, masok bobiskolnak, de a beszedet meg-megszakito zenere mindenki felelenkül. Van közös ima is, amikor a hivök leterdelnek a szinpad elötti tancparketten, aztan vannak hevesen gesztikulalo es gyorsan hadaro asszonyok, akik oda-oda mennek valamelyik hivöhöz es közvetitik neki az eppen akkor es szemelyszerint neki erkezett egi üzenetet, meg van olyan is, amikor a betegeket kiserik ki a szinpad ele, ahol nemelyikük a földre veti magat es ott vergödik. Es persze van enek meg tanc is - egy zenekar jatszik a szinpad mellett -, amikor is a hivök tancraperdülnek, vagy eppen transzba esnek es vissza kell öket kiserni a helyükre. Zavarban vagyok a leirassal, mert hol ugy erzem magam, mintha egy diszkoban lennek, hol mintha valami politikai gyülesen, aztan megint inkabb lakodalom jellege van az egésznek vagy eppen egy kicsit ijesztö, spiritualis szertartasra emlekeztet amit latunk. Viszont szemmel lathatoan mindenki jol erzi magat, az egesz tarsasag, a csecsemöktöl az öregekig együtt sir es együtt mulat. Furcsa es egyben örömteli is latni es megtapasztalni ezt a nyüzsgö, elenk, vidam közösseget. Annal is inkabb, mert az utcakon jarva es latva a szegenyseget, a koszt es nyomort, a neha felelmetes tömeget, nem szamitunk arra, hogy letezik egy teljesen mas arca is a varosnak.
