Archívum

Rólunk mondták

Köszi szépen ezt a csodálatos egyiptomi utat! - P. Éva

Ilyen hiteles, az országot szívből bemutató utazáson talán még soha nem vettem részt. Köszönöm szépen. - S. László, Gárdony

Napsütés, mosoly, tánc és zene, zsiráfok és majmok, óceán kék-zöld színe. A sok-sok élmény szép emlékké érik. - Molnár Család

7 órát gyalogoltunk a Bwindi Nemzeti Parkban, mire rátaláltunk a helyi gorillákra egy völgyben, a hegy túloldalán. Láttuk a nagy ezüsthátút, a családjával együtt, volt velük egy négy hónapos kis gorilla is, aki végig csínytalankodott és játszott a többi társával. Fantasztikus élmény volt mindezt látni! A helyi gájd- sofőrünk profi volt és előzékeny, addig kereste velünk az oroszlánokat a nemzeti parkokban, ameddig meg nem találtuk őket. - Szentpéteri Család- Ugandában jártak velünk

Csodálatos volt a mauritiusi utunk, egy igazán emlékezetes és gyönyörű utazás és valódi pihenés tökéletes kombinációja. Ideális választás volt az október vége – november eleje időpont, mert ekkorra már szuper az idő de még pont a mauritiusi “nyári szünet” előtt voltunk. Káprázatos helyekre jutottunk el a helyi, profi idegenvetők segítségével, akik személyre szabottan nekünk rakták össze a programokat. Így, bár a szálloda (Blumarine Attitude) arra csábított, hogy ki se mozduljunk az all inclusive ellátás kényelméből, jártunk őserdőben és botanikus kertben, tettünk kirándulást városban és hegyekben, láttunk vízeséseket, tavakat és szurdokvölgyet, úsztunk delfinekkel és sétáltunk óriásteknősökkel és remekül éreztük magunkat a csodálatos tengerpartokon. A szállodai pihenést teljessé tették a minden igényt kielégítő éttermek, csodás medencék, búvárkodás, vitorlázás, katamarán-túra és a változatos esti műsorok és tánc. Nem is értjük, miért nem maradtunk tovább… - R. Család, Budapest

Szeretném megköszönni Önnek az egész nyaralás fantasztikus koordinációját! Mindvégig teljes biztonságban éreztük magunkat és csodálatos élményt kaptunk! Nagyon aranyosak kedvesek voltak minden szálláson és az étkezés mindenhol kifogástalan volt! Zanzibáron a Kichanga lodge egészen egyedi és lenyűgözött bájával. A szafari vadon közeli eseményei különleges kalandokkal gazdagítottak, és az ottani idegenvezetőnk nagyon kedves, aranyos volt, kereste a legjobb megfigyelési pontokat! Mindennel 100%-ban elégedettek voltunk, jó szívvel ajánlom Önöket a barátaimnak, ismerőseimnek! - Cs. Zsuzsanna

A remek szervezés, az emberek kedvessége, a változatos természeti látnivalók tetszettek leginkább az utazás során - G. Józsefné

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár