Archívum

Rólunk mondták

Jó ideje vágytam már Afrikába, végre teljesült az álmom! Életem eddigi legnagyobb élménye volt!!! Bejártuk Ghánát, láthattam elefántot, hihetetlen élményekkel gazdagodtam! Biztos vagyok benne, hogy még jövök Afrikába! - K. Nóra, Sárvár

Köszönjük a sok segítséget és a szervezést, életünk egyik legnagyobb élményében volt részünk, minden pillanatát imádtuk, csodás hely volt és nagyon kedves emberekkel ismerkedtünk meg. - S. Dorottya

Szuper volt, főleg a szafarik! Rengeteg állatot láttunk, zsiráfokat, hatvanasával! A Four Seasons Hotel a Serengetinél különösen tetszett. A magyar utaztatási partner nagyon segítőkész volt, kellemes ember. - G. Gábor, Budapest

Minden flottul ment, szuper volt, és nagyon változatos! Már kétszer jártam Egyiptomban, de a Nílusi hajóút hiányzott az élmények közül, nagyon mást mutatott, megérte ezért visszajönni! - B. Ferenc

Életem legérdekesebb útja volt eddig. Az út jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat. Az utastársakkal és az idegenvezetővel is jól megértettük egymást, szerintem jó kis csapat jött össze. A programok jól voltak összerakva, mindent láttunk, amit ígértek. - Sz. Emese

Nagyon élveztük a szafarikat,állatleseket.De nekünk a legnagyobb élményt a tanzániai emberek ,népcsoportok közelebbről való megismerése adta. Imádtuk az első napon a biciklizést a Mto wa Mbu faluban és környékén,a datogákkal való találkozást az Eyasi-tónál,az iskola látogatást.Fantasztikus volt a Nátron tó és környéke is.A legnagyobb élmény a a hajnali vadászat volt a hadzabékkal!Életünk végéig emlékezni fogunk rá!!A férjem minden nap keres valakit ,akinek elmesélheti az élményeit. A szállások és az étkezések is tökéletesek voltak. Zanzibár is gyönyörű volt.A Palm Beach Inn szállást egyszerűen imádtuk!Autentikus volt és a maga egyszerűségében nagyszerű.Csak mi ketten voltunk vendégek,a "főnök úr" és a személyzet is aranyos volt-összebarátkoztunk velük és esténként nagyon jól szórakoztunk az "étterem-bárban".Nagyon családias volt az egész.♥ A magyar idegenvezetőnket csak dicsérni tudom. Végtelenül kedves,készséges ember,aki magas színvonalon végzi munkáját.Nagyon jól éreztük magunkat vele.Mindenkinek csak ajánlani tudom. - B. Csilla és férje

We would like to express all our satisfaction . Our tour has been really fantastic. We liked your organization, your partners and Gabor. Djanet partner is really a good,reliable and professional tour operator. His team has been always at our disposal and we enjoy the time spent with all during the days spent in the desert. Tour operator in Algiers has been ok and available and flexible to organize and handle changes in the programs. Gabor is really a good professional guide. Handling two different kind of participants ( Hungarians and Italians) is not always easy. Thanks. - Angela V.

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár