Afrika örök emlék marad számunkra. - Cseh Család
7 órát gyalogoltunk a Bwindi Nemzeti Parkban, mire rátaláltunk a helyi gorillákra egy völgyben, a hegy túloldalán. Láttuk a nagy ezüsthátút, a családjával együtt, volt velük egy négy hónapos kis gorilla is, aki végig csínytalankodott és játszott a többi társával. Fantasztikus élmény volt mindezt látni! A helyi gájd- sofőrünk profi volt és előzékeny, addig kereste velünk az oroszlánokat a nemzeti parkokban, ameddig meg nem találtuk őket. - Szentpéteri Család- Ugandában jártak velünk
Köszöni szépen a szervezést. Olyan volt, hogy az oroszlán előttünk ment el. Elefánt is. Messze nem voltak ennyire közel és ilyen számban az állatok pedig voltam már párszor Afrikában. Megvolt a kultúrsokk része is, de hát az is kellett. Csodálatos zanzibári part, remek, klassz volt minden. - H. S. Zsolt
Szuper volt, főleg a szafarik! Rengeteg állatot láttunk, zsiráfokat, hatvanasával! A Four Seasons Hotel a Serengetinél különösen tetszett. A magyar utaztatási partner nagyon segítőkész volt, kellemes ember. - G. Gábor, Budapest
Ilyen hiteles, az országot szívből bemutató utazáson talán még soha nem vettem részt. Köszönöm szépen.
- S. László, Gárdony
A szállással, étkezéssel nagyon meg voltunk elégedve! - Kovács G. és Társa
Óriási élmény volt számomra az utazás, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az útról! A magyar gájd nagyon kedves volt, a helyiek is nagyon helyesek, egytől egyig! Az út után egy hétig állatokkal álmodtam! - Szabóné B. Györgyike, Budapest