Szilveszter Szenegálban - dobosok, táncosok, fergeteges ünneplés az óceán partján

Program

Szenegál jelszava a Teranga, melynek jelentése: vendégszeretet. Igaz is ez Szenegálra, erre a kellemes éghajlattal bíró, békés nyugat-afrikai országra. Szenegál kezdő Afrika-utazóknak és családosoknak is megfelelő választás, mivel nincs kötelező oltás, nincs vízum, hét órás repülőúttal, egy átszállással elérhető Budapestről, az úthálózat pedig jó, kényelmesen lehet utazni. Nagyszerű gasztronómia, kiemelkedő tánc- és zenei kultúra, változatos vadvilág jellemzi!

A Magyarországnál kétszer nagyobb alapterületű nyugat-afrikai ország a térség legfontosabb folyójáról, a Szenegálról kapta nevét. Északról Mauritánia, keletről Mali, délről Guinea és Bissau-Guinea határolja, míg nyugaton Gambia ékelődik az ország testébe. 1960-ban nyerte el függetlenségét Franciaországtól, azóta belpolitikai stabilitás és jó közbiztonság jellemzi a demokratikus államot. A közel 14 milliós ország fővárosa Dakar, hivatalos nyelve a francia. Legelterjedtebb nyelvjárások a wolof, a serer, és a peul. Pénzneme a szenegáli frank (cfa).

      

Bár az Utazz Afrikába Utazási Iroda szenegáli tavaszi és őszi csoportjai kis létszámmal (kb. 8-15 fő) indulnak, de a szilveszteri utazás populáris utazásnak minősül, így a csoport létszáma előreláthatólag 30 fő lesz!

Olvassa el az utazásról írt véleményeket itt! 
Tekintse meg a korábbi útjainkon készült fotóinkat itt!

Áttekintő program

0. nap - 2019. december 26.:  Irány Szenegál!
1. nap - 2019. december 27.: Különleges városnézés Afrika legnyugatibb pontján, látogatás egy birkózó iskolában, éj Dakar
2. nap - 2019. december 28.: Gorée-sziget (UNESCO) - a transzatlanti rabszolgakereskedelem emlékhelye, éj Dakar
3. nap - 2019. december 29.: Szafari és vadles a Bandia Vadasparkban, afro tánc-és djembe dobtanulás, éj Saly
4. nap - 2019. december 30.:  Serer falvak és Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO), éj Saly 
5. nap - 2019. december 31.: Üdülés az Atlanti-óceán partján és fergeteges SZILVESZTER EST show-val és gourmet svédasztallal, éj Saly
6. nap - 2020. január 1.:  Pihenés az Atlanti-óceán partján, látogatás a mbouri halpiac és művészeti piacon, éj Saly
7. nap - 2020. január 2.: Touba, a murid vallás szent városa, éj Saint-Louis
8. nap - 2020. január 3.: Madárles a Dzsoudzs madárrezervátumban és városnézés Saint-Louisban (UNESCO), éj Saint- Louis
9. nap - 2020. január 4.: Rózsaszín-tó és fula falvak, búcsú Szenegáltól
10. nap - 2020. január 5.: Hazautazás, érkezés Budapestre

Program:

0. nap – Irány Szenegál, éj Dakar

Indulás Budapestről 16:25-kor, érkezés Lisszabonba 19:10-kor TAP Portugál járattal. Továbbindulás Lisszabonból 20:50-kor, érkezés Dakarba december 27.-én 01:00-kor, étkezés két ízben a fedélzeten. Transzfer a szállásra, éj Dakar,  Cafe de Rome

1. nap –  Különleges városnézés Dakarban, szenegáli birkózás, éj Dakar (összes km: kb. 60; teljes napi utazási idő: kb. 2 óra)

Reggeli után vezetett városnézés a szenegáli főváros, Dakar történelmi és kulturális helyszínein. A Függetlenség terének megtekintése, amelyet francia koloniális épületek vesznek körbe. A Kermel piac, melynek érdekessége, hogy a történelmi épület belsejében hal- hús és zöldségpiac működik, kívül pedig művészeti piac szegélyezi. Az Elnöki Palota és a független Szenegál első államelnökéről elnevezett Leopold Sédar Senghor sétány felkeresése. Az Afrikai Újjászületési Emlékmű meglátogatása, mely Afrika legmagasabb szobra. Úgynevezett hagyma-szószos, yassa ebéd, majd a HLM piac felkeresése, ahol a szenegáli viseletkultúrával ismerkedünk meg és gyönyörű, kézzel festett batiktextilek és szövetek vásárlására lesz lehetőség. Látogatás Ngediawaye negyedben Balla Gaye birkózó bajnok birkózó iskolájában. A szenegáli birkózás különlegessége, hogy a helyi hiedelmek szerint nemcsak a birkózók testi ereje és technikai felkészültsége, hanem a sportolókra aggatott védő amulettek ereje dönti el a mérkőzés kimenetelét. A serer hagyományokon alapuló birkózás, más néven laamb, Szenegál nemzeti sportja.  Önköltséges vacsora. Éj Dakar, Cafe de Rome

  

2. nap –  A transzatlanti-rabszolgakereskedelem emlékhelye: a Gorée-sziget (UNESCO)

A 900x300 m-es nagyságú Gorée-sziget megtekintése, mely az UNESCO Világörökség része, 20 perces hajóúttal közelíthető meg Dakarból. A három évszázados transzatlanti -rabszolga-kereskedelem történelmi helye. A rabszolgabörtön, a történeti múzeum, a kilátó és a helyi művészeti piac meglátogatása. Mogyorószószos, úgynevezett mafé ebéd a hangulatos szigeten. Shea vaj vásárlás a kikötő melletti piacon, éj Dakar, Cafe de Rome

3. nap -  Szafari a Bandia Vadasparkban, tánc- és dobtanulás, éj Saly 

Utazás Dakarból Saly üdülővárosba (kb. két órás út), mely Szenegál legszebb partszakaszán, a Petit Cote-n található. Útközben vadles a Bandia vadasparkban, ahol orrszarvú, zsiráf, zebra, varacskos disznó, strucc és különböző antilop-fajták, így a különleges koba antilop is fellelhető. A krokodilos tó, majd a történetmesélők sírhelyéül szolgáló majomkenyérfa megtekintése. Becsekkolás medencés hotelünkbe, mely közvetlenül az óceán partján található. Több medencével, vízi sportolási lehetőséggel, wellness részleg használati lehetőséggel kényeztet el bennünket. Késő délután afro táncokat és djembe dobolást tanulunk kiváló művészektől. Éj Saly, Framissima Palm Beach  vagy hasonló

   

Klikkeljen és tekintse meg a Bandia Vadasparkban készített videónkat!

4. nap –  Serer falvak és Saloum Delta Nemzeti Park (UNESCO),  éj Saly

Reggeli után indulás Salyból. A Saloum Delta Nemzeti Park felé menet (kb. 2 órás út) egy serer porta meglátogatása, ahol a többnejűség hagyományát tartó családokban a feleségek egymás mellett élnek. Bepillantás a sererek mindennapi életébe, kunyhóikba, konyhájukba. A 96000 hektáros Saloum Delta Nemzeti Park változatos élővilága és biodiverzitása miatt az UNESCO Világörökség része. Több mint 200 madárfaj, mangroveerdők, majomkenyérfák jellemzik ezt a területet. Csónaktúra a Saloum folyón, fakultatív. önköltséges ebéd egy kis szigeten, amely – ha van friss fogás – barakuda halból készül. A Salyba vezető visszaúton Szenegál egyik legrégebbi baobab fájának megtekintése. A majomkenyérfa Szenegál egyik szimbóluma, szent fája, melyhez számos legenda, és gyógyászati praktika kapcsolódik. A babobab ba tövénél művészeti piac található, ahol érdekes maszkokat lehet vásárolni, jó áron.  Éj Saly, Framissima Palm Beach Hotel  vagy hasonló

 

5. nap -  Üdülés az Atlanti-óceán partján, Szilveszter est, éj Saly

Délelőtt szabad program, medencézés, napozás. Fakultatív, önköltséges ebéd. Este fergeteges szilveszteri hagyományőrző folklór show, ünnepi svédasztalos vacsora menü különleges fogásokkal, korlátlan étel fogyasztással! Életünk legfelejthetetlenebb szilveszteri éjszakája lesz ez, pörgő djembe dobok ritmusára lépünk az új évbe! Éj Saly, Framissima Palm Beach vagy hasonló

    

6. nap -  Pihenés az Atlanti-óceán partján, látogatás a mbouri halpiacon és művészeti piacon, éj Saly

Délelőtt szabad program, medencézés, napozás. Fakultatív, önköltséges ebéd. Délután egy zsibongó halpiac és egy művészeti piac felkeresése. Éj Saly, Framissima Palm Beach  vagy hasonló

7. nap -  Touba, a murid vallás szent városa, éj Saint- Louis

Kora reggel indulás Toubába, ahol Nyugat-Afrika legimpozánsabb és legnagyobb mecsete található (kb. 160 km, 3 órás út Salytól). A helyi muszlimok többségét képező, békés és vendégszerető murid vallásúak itt gyűlnek össze. Touba nevezetes helyszíneinek (Nagy Mecset, Temető) meglátogatása. Megismerkedés a mourid vallással, és Ahmadou Bamba és Ibrahima Fall történetével. A mecset környékén gyakran feltűnnek a puritán életvitelű, gri-grikkel teleaggatott Baye Fall szerzetesek, akiket ha alkalmunk lesz, látni fogunk. Továbbutazás Saint- Louis városába (kb. 200 km,  3 órás út Toubából). Éj Saint-Louis. Szállás: Hotel Cap Saint-Louis

     

8. nap -  Saint- Louis és Dzsoudzs madárrezervátum, éj Saint- Louis (UNESCO)

Délelőtt madármegfigyelés a világ 3. legjobbjaként számon tartott madármegfigyelő helyen, a 160 kmkiterjedésű Dzsudzs Nemzeti Parkban, mely 70 km-re található Saint–Louistól (kb. másfél órás út). Csónakos madárles a 400 féle madárfajt és 3 millió egyedet számláló madárpopuláció élőhelyén, ahol flamingó, pelikán, kormorán, vízimadarak, gémek, sőt kis szerencsével krokodilok is megfigyelhetőek. Egy helyi család meglátogatása, a kunyhók megtekintése, bepillantás a mindennapi élet mozzanataiba, ajándékozás. Visszatérés Saint- Louisba ahol délután vezetett városnézés lovasszekéren Saint-Louisban. A portugál és francia koloniális épületek, a 'szinyár'-házak, a Faidherbe híd, a halásznegyed, az órával büszkélkedő mecset megtekintése. Vásárlás az ezernyi ékszert, antik bizsut, maszkot, fafaragványt kínáló kitűnő piacon.Éj Saint- Louis, Hotel Cap Saint-Louis

  

Tekintse meg az alábbi videóra kattintva a madárrezervátumban készített felvételeket!

9. nap-  Rózsaszín-tó és fula falvak, éj Dakar

Reggeli után indulás a Retba-tóhoz (260km út Saint- Louisból), melynek rózsaszín színét egy különleges alga, a Dunaliella salina okozza. A világon csupán 2-3 hasonló "rózsaszín-tó" létezik. A 40%-os sótartalmú tó színe a vízállástól és a napsütés erősségétől függően halványrózsaszíntől skarlátvörös színben pompázik. A tóban fürdésre nincs lehetőség, a partján rendszerint nagyon jó áron lehet vásárolni gyönyörű homokfestményeket. A tó megtekintése után az egyedüálló természeti képződmény közelében egy fula falu meglátogatása. A fula, fulbe vagy más néven peul etnikum 40 milliós populációjával az egyik legjelentősebb afrikai migráns népcsoport, több mint egy tucat afrikai országban élnek. Ralizás a homokdűnék között és az óceán partján egy kamionból átalakított óriás járművel, amelyet a homokdűnéket jól ismerő szenegáli gájdunk vezet. A Párizs–Dakar versenyzői is sokat raliztak errefelé, hiszen a nemzetközi verseny 2009-ig itt, a Rózsaszín-tó partján ért véget. Felfrissülés a hazautazás előtt a Chez Salim Étteremben és Lodge-ban (vagy hasonló), majd kiutazás a reptérre

10. nap - Búcsú Szenegáltól, hazautazás

 Indulás Dakarból 02:00-kor, érkezés Lisszabonba a TAP Portugál járatával 06:00-kor. Továbbindulás Lisszabonból 11:05-kor, érkezés Budapestre 15:40-kor, étkezés két ízben a fedélzeten.

Figyelem! Szubszaharai Afrikában a leggondosabb tervezés és körültekintő utazásszervezés ellenére sem lehet kifogástalanul utazást szervezni. A helyi turisztikai szolgáltatói szint, az eltérő időmenedzsment, iskolázottsági színvonal, úthálózat és kultúra ezt nem teszi lehetővé. Minden afrikai túra rugalmasságot, és flexibilitást kíván utasainktól. Szálláshelyeinken -nagyon ritkán ugyan- de előfordulhat a víz-és áramszolgáltatás kimaradása, a meleg víz szolgáltatás szüneteltetése. Az utazásszervező fenntartja a jogot, hogy a programok sorrendjét megváltoztassa, és kis mértékben eltérjen az út  maximális élvezhetősége érdekében a programban leírtaktól.
 

Bár az Utazz Afrikába Utazási Iroda szenegáli tavaszi és őszi csoportjai kis létszámmal (kb. 8-15 fő) indulnak, de a szilveszteri utazás populáris utazásnak minősül, így a csoport létszáma előreláthatólag 30 fő lesz!

Ország

Szenegál

Következő időpont

2019. december 26. -

2020. január 05.

Jelentkezési határidő: 2019. november 26.
Időtartam

10 nap / 9 éj

Létszám

Garantált indulás!

Rólunk mondták

Soha nem találkoztam még ilyen talpraesett és széles ismeretekkel rendelkező túravezetővel. Nagyszerű túra volt, változatos, színes programokkal. Már többször voltam Afrikában, de még nem láttam és tudtam meg ennyit mindent az itt élőkről. Szenegál izgalmas és színes, tele kedves emberekkel, köszönöm szépen ezt a rengeteg klassz élményt. - R. Aliz

Életem legnagyobb élményét köszönhetem Nektek! - P. Zsanett, Budapest

Ami örökké a szívemben fog élni, az az ott élő emberek kedvessége, vidámsága, befogadókészsége, az hogy beengedtek minket a falvaikba, a kunyhóikba, kis lakásukba, vagy nagyobb házukba. Vendégül láttak minket és türelmesen válaszoltak kérdéseinkre, amiből mindig volt még egy utolsó két óra beszélgetés után is. - Ny. Györgyi Mária, Budapest

Egy megvalósult álom, aminek minden percét élveztem... A lelkem egy része itt marad. - T. Andrea

Én már másodszor jövök Veletek Afrikába egy hónap alatt!Szerintetek? - K. Gábor, Budapest

Ez az utazás csak megerősített abban, hogy Afrika egy nagyszerű hely és az emberek csodálatosak. Különösen értékelem a segítő szándékot és a helyiek támogatását. - M. Anita, Budapest

Olyan helyekre jutottam el ahová egyedül sosem merészkedtem volna és közben teljes biztonságban éreztem magam. - Soma

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Bezár