Üdülés Zanzibár szigetén és szafari Tanzániában három nemzeti parkban

Program

Tanzánia és Zanzibár az állatok kedvelőinek és a szafarik szerelmeseinek páratlan utazási célja. Sehol máshol a Földön nem látható annyi gnú, zebra és antilop, mint itt. Bátran ajánljuk családosoknak is az ország felfedezését. Útjainkat az év bármely szakában, az Ön által választott időpontban, az Ön által megadott létszámra tervezzük meg, két főtől, angol vagy magyar idegenvezetéssel. Az alábbiakban bemutatunk egy általunk javasolt itinert, amelytől az Ön elképzelése, igénye szerint eltérhetünk. Tanzániai ajánlatkéréssel kapcsolatban lépjen velünk kapcsolatba.

Tudnivalók Tanzániáról és Zanzibárról
Tanzánia Magyarországnál több mint tízszer nagyobb ország Kelet-Afrika indiai-óceáni partvidékén. Az ország két szövetségi állama egykor brit mandátumterület volt: Tanganyika 1961-ben nyerte el függetlenségét és 1964-ben egyesült Zanzibárral. Felszínének zömét a Kelet-afrikai-magasföld hullámos szavannája uralja. A fennsíkból északon hatalmas vulkánok emelkednek ki, amelyek közül a Kilimandzsáró hegység csúcsa, a Kibo egész Afrika legmagasabb pontja. Tanzánia változatos földrajzi jellemzői változatos éghajlati feltételekkel párosulnak. A fennsíkokra a trópusi éghajlat jellemző, sok részén elég hűvösek az éjszakák. Az Indiai-óceán partszakaszán forró, párás, trópusi a klíma, amit némiképp enyhít a tenger közelsége. Az ország északkeleti hegyi lankáin azonban szinte egész évben mérsékelt az időjárás.
Tekintse meg a tanzániai úthoz kapcsolódó galériánkat ide kattintva!

Áttekintő program:

2020. január 27: Irány Zanzibár, érkezés a szigetre!, éj Zanzibár
2020. január 28: Fűszer túra, börtön sziget túra és Stown Town történelmi városa, éj Zanzibár
2020. január 29: Nyaralás Zanzibár paradicsomi fehérhomokos partján, fakultatív programlehetőségekkel, éj Zanzibár
2020. január 30: Kék szafari vízen, éj Zanzibár
2020. január 31: Nyaralás Zanzibár paradicsomi fehérhomokos partján, fakultatív programlehetőségekkel, éj Zanzibár
2020. február 1: Utazás Arushába repülővel, éj a Nagy Hasadékvölgy és a Manyara-tó találkozásánál
2020. február 2: Találkozás maszájokkal: Mto wa Mbu
2020. február 3: Szafari a Szerengeti Nemzeti Parkban, éj a Nemzeti Parkban
2020. február 4: Szafari és utazás a Ngorongoro Tájvédelmi Körzetbe
2020. február 5: Big 5 vadles a Ngorongoro Kráterben
2020. február 6: Szafari a Tarangire Nemzeti Parkban
2020. február 7: Búcsú Tanzániától, hazautazás

: Üdülés Zanzibáron- szafari Tanzániában három Nemzeti Parkban

1. nap - 2020. január 27: Irány Tanzánia, éj Zanzibár szigetén

Indulás Budapestről 13:35-kor, érkezés Isztambulba 17:35 a Turkish Airlines járatával. Továbbindulás Isztambulból 20:25-kor, érkezés Zanzibár szigetére január 28-án 03:50-kor. Transzfer a szállásra.

2. nap - 2020. január 28: Fűszer túra, börtön sziget és Stone Town történelmi városrésze (UNESCO)

10 órai indulással látogatás a Börtön-szigetre, mely félórás hajóútra található Stone Towntól. A hely egy 100 éves börtönről kapta a nevét, mely a mai napig látogatható. A sziget érdekessége az aldabrai óriásteknős. Nem lehet teljes a zanzibári kirándulás, ha nem látogatjuk meg a sziget egyik gondosan kiválasztott fűszereket termesztő farmját egy fűszertúra keretében. Túránk során próbára tesszük érzékszerveinket különböző fűszerek illatával, ízével – a chili erejétől kezdve a zöld kókuszdió frissítő, lédús beléig. Városnézés Zanzibár város történelmi városrészében, Stone Town-ban, mely az UNESCO Világörökség része! A széljárta, szűk sikátorokat róva helyi népművészeti termékeket, régiségeket, textíliákat és illatos fűszereket árusító boltocskákba, standokba botlik a látogató. A félnapos túrán felkeressük a városrész legnevezetesebb történelmi látnivalóit is. Mindemellett megszemléljük a város állandóan nyüzsgő piacát, a sikátorok mívesen faragott, veretes kapuit, két katedrálisát, valamint számtalan mecsetét. Éj: Tausi Palace Hotel

3. nap - 2020 január 29: Nyaralás Zanzibár paradicsomi fehérhomokos partján, fakultatív programlehetőségekkel

Üdülő és pihenő napok Zanzibáron, Freddie Mercury szülőhazájában. További fakultatív vízi sportolási és kikapcsolódási lehetőségek, medencézés, napozás. Éj: Karafuu Beach Resort & Spa ***** - All Inclusive

4. nap- 2020. január 30: Kék szafari vízen túra

Hajókirándulás egy természetvédelmi övezetként nyilvántartott lagúnába és egy lakatlan szigetre. A sziget érdekességét több évezredes kagylólerakódások fokozzák. Ez a tökéletes hely a vízi sportokhoz és a kikapcsolódásra, ahol halászni és könnyűbúvárkodni is lehetőség nyílik. Grillebéd a tenger frissen fogott ’gyümölcseiből’. Visszatérés a szállásra naplementekor.. Éj: Karafuu Beach Resort & Spa ***** - All Inclusive

5. nap 2020. január 31:  Nyaralás Zanzibár paradicsomi fehérhomokos partján, fakultatív programlehetőségekkel

Üdülő és pihenő napok Zanzibáron. További fakultatív vízi sportolási és kikapcsolódási lehetőségek, medencézés, napozás. Éj: Karafuu Beach Resort & Spa ***** - All Inclusive

6. nap - 2020. február 1: Búcsú Zanzibártól, utazás Arushába, éj a Manyara tónál

Indulás 12 órakor a hotelből, repülés Arushába 14:30-kor. 15:30-kor továbbindulás 15.30h a Manyara tó környékére, ahová két órás autózással érünk el. Utunk helyi falvakon és szavannán át vezet. A szállás a Nagy Hasadékvölgy és a Manyara-tó találkozásánál található. Éj: Fanaka Lodge

7. nap - 2020. február 2: Találkozás maszájokkal: Mto wa Mbu

Látogatást teszünk Mto wa Mbu maszáj faluba, biciklivel vagy szükség esetén tuk-tukkal. Egy helyi étteremben ebédelünk, majd a helyi kultúrával ismerkedünk. A Manyara Nemzeti Park kapujaként is ismert Mto wa Mbu a Nagy Hasadékvölgy falához közel, Észak-Tanzániában helyezkedik el. Jó termőképessége miatt a környék egy kulturális olvasztótégely. Viszonylag kicsi területen él együtt számos népcsoport, egymás hagyományait tisztelve. A kisvárosban a chaggák banánsört, a Makondék fafaragványokat készítenek. A környéken számos maszáj család él hagyományos sárkunyhóban, a délceg maszáj férfiak pedig nyájaikat terelgetik. Este visszatérünk a szálláshelyre. Éj: Fanaka Lodge

8. nap - 2020. február 3: Szafari a Szerengeti Nemzeti Parkban (UNESCO)

Szafari a Serengeti Parkban, a világ egyik legnagyobb vad rezervátumában. Afrika első nemzeti parkját még a harmincas években az angolok alakítottak ki. A 15 ezer km2-es terület Tanzániában fekszik, a kenyai határ mentén, a Viktória tó mellett, ahonnan mintegy 150 km-re terjed keleti irányba.A „Serengeti” szó a maszáj nyelvből ered, jelentése: végtelen föld. A hatalmas síkság számtalan ragadozó és növényevő emlős, valamint megannyi madárfaj otthona. A területen élő állatok közül meg kell említeni a nagy számban élő gnúkat, tomson és grant gazellákat, kaffer bivalyokat, zsiráfokat, orrszarvúkat, impalákat és elefántokat. A ragadozók közül különösen szép az oroszlán állomány (Panthera leo), de van leopárd (Panthera pardus), és gepárd (Aciononyx jubatus) is. A dögök eltakarításában a csíkos és foltos hiénák, valamint a sakálok vesznek részt a nagyszámú keselyű mellett. A kutatók a Serengetin több, mint 500 madár fajt mutattak ki, amelyek között olyanok is vannak, mint az óriástúzok, a strucc és a kígyászkeselyű. A szavanna ernyő akáciáin szinte tömegesen fészkelnek a különböző szövőpintyek. Éj: Serengeti Heritage Luxury Camp

9. nap - 2020. február 4.  Szafari és utazás a Ngorongoro Tájvédelmi Körzetbe (UNESCO)

Egy délelőtti, utolsó szafari a Serengeti parkban, majd továbbutazás a Ngorongoro Tájvédelmi Körzetbe, a kráter közelébe, Földünk egyik legnagyszerűbb természeti csodájához, amely az UNESCO Világörökség része. Éj: Rhino Lodge

10. nap - 2019. február 5: BIG5 vadles a Ngorongoro Kráternél

Szafari a vulkánikus kráterben. A kráter egy hatalmas vulkán felrobbanása és összeomlása után keletkezett körülbelül 2-3 millió évvel ezelőtt. A kaldera 610 méter mély, átmérője mintegy 20 kilométer, területe pedig 260 km2. Jelenleg ez Földünk legnagyobb, még ép peremű vulkáni üstje, mely több mint 25.000 emlősnek szolgál otthonául. Leereszkedünk a kráter belsejében kialakult szavannára, ahol szafarink keretében jó esélyünk van becserkészni a híres “Big Five”-ot, azaz a leopárdot, az oroszlánt, az afrikai elefántot, a kafferbivalyt és a rendkívül veszélyeztetett fekete orrszarvút. Éj: Fanaka Lodge

11. nap - 2020. február 6.: Szafari a Tarangire Nemzeti Parkban

A Tarangire Nemzeti Park az ország hatodik legnagyobb nemzeti parkja. A száraz évszakban több ezer állat vándorol át ide a Manyara Nemzeti Parkból. A táj és a növényzet rendkívül változatos, amely sehol máshol nem található az északi szafari körutazáson. A dombos tájat nagy számban baobab fák, sűrű bokrok és magas fű tarkítja. A park továbbá, híres a sok elefántról. Éj Rich Hotel

12. nap - 2020. február 7.: Búcsú Tanzániától, hazautazás

Indulás a Kilimanjaro repülőtérről 06:40-kor. Érkezés Isztambulba 13:45-kor. Továbbindulás 19:10-kor, érkezés Budapestre 19:15-kor, a Turkish Airlines járatával. 

Ország

Tanzánia

Következő időpont

2020. január 27. -

2020. február 07.

Jelentkezési határidő: 2020. január 07.
Időtartam

12 nap/ 11 éj

Létszám

6 főtől

Rólunk mondták

Amikor megkaptuk a repülőjegyet rákerestem az interneten és " a leggyorsabb és legkedvezőbb árfekvésűnek" dobta fel a találatok között. Ez tetszett. Szállások közül a Kudu Lodge és a Lake Easy Lodge tetszett a legjobban, a sátor a Serengetiben nagyon izgalmas, autentikus :) és a Karafuu Beach Hotel nyerte meg a szívemet. A programok változatosak, jól szervezettek voltak. Természetesen a két alapprogram tetszett a legjobban: az üdülés és a szafari. A kedvenc nemzeti parkom a Tarangire lett. Itt nem csak az állatok lenyűgözőek, hanem a táj is itt a legszebb. Sétáltunk, kerékpároztunk, hajókáztunk, jeepeztünk, én még jetskiztem is, jártunk vízen, levegőben, erdőben, szóval köszönöm élménydús volt az utazás. A poggyász késésünket leszámítva minden rendben volt. (De ez nem a Ti hibátok.) Zoltán igyekezett mindenben segíteni. Az ő munkáját is köszönöm. Úgyhogy én még szívesen utaznék veletek. Szívesen foglak Benneteket ajánlani ismerőseimnek. - M. Katalin

"Tetszett, hogy az út megtervezésénél az iroda az összes szempontunkat figyelembe vette. A kinti partner nagyon kedves és segítőkész volt, a feleségemet még a ruhaboltba is elkísérte, és segített neki választani, és alkudni. Szép élmény volt, a kinti szolgáltatás pedig kitűnő." - Tóth Család

Az utazás csodálatos volt, még szebb mint amiről álmodtunk. Én mióta az eszemet tudom Afrikába vágytam. És végre sikerült eljutnom Tanzániába. Azon felül hogy gyönyörű ország, csodálatos állatvilággal, természeti csodákkal, nagyon tetszett az emberek mentalitása, hozzáállása az élet dolgaihoz.Szóval az utazás gyönyörű volt, részletesen beszámoltam róla az ismerősöknek, barátoknak és természetesen ajánlom az Utazási irodát mindenkinek. - T. Csilla

Hogy láttunk -e állatokat? Nem az a kérdés, hogy láttunk-e, hanem hogy mennyit és, hogy mit csináltak! Rengeteget láttunk. Elefántokat akik oroszlánt kergettek. Fürdőző elefántokat. Acsarkodó zsiráfokat - V. Enikő és barátai

Szuper volt, főleg a szafarik! Rengeteg állatot láttunk, zsiráfokat, hatvanasával! A Four Seasons Hotel a Serengetinél különösen tetszett. A magyar utaztatási partner nagyon segítőkész volt, kellemes ember. - G. Gábor, Budapest

Nagyon köszönjük az utazást a jól megszervezett programokat és nem utolsó sorban a csodálatos élményeket! - S. Vilmos, Budapest

Életem legérdekesebb útja volt eddig. Az út jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat. Az utastársakkal és az idegenvezetővel is jól megértettük egymást, szerintem jó kis csapat jött össze. A programok jól voltak összerakva, mindent láttunk, amit ígértek. - Sz. Emese

Értesüljön elsőként akcióinkról, újdonságainkról

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése

Utazási Irodánk a Magyar Utazásszervezők Országos Szövetségének és az Afrikai Utazási és Turisztikai Szövetségnek is tagja
Bezár